Irodalmi Szemle, 2005

2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Anita Huťková: „Mi” és „ők” a szövegben, avagy visszatérés az időbeli és térbeli tényekhez/ tényezőkhöz a fordításban

„Mi” és „ők" a szövegben, avagy.

mint a gyöngy a kagylóból, soha nem látott szépséggel és eredetiséggel ragyog, magabiztosan elhagyja minden gyökerét és közvetlen kapcsolatát szülőhelyével, hogy olyan lehessen, mint egy önálló gyöngy, amit a művészet egy más kultúrkör- nyezetben levő irodalmi mű nyakláncába fűz. Új gyökereket ereszt, új viszonyokat képez... Ahány nyelvre lefordítják, annyi oldala ragyog fel. Ezért is emlegetik úgy a fordítást, mint párbeszédes formát. Valami mást hoz a beszélgetésbe, idegent; in- terpretatív szempontból maximálisan alkalmazkodik. Hiszen kit érdekelne o- lyan mű, amely nem kommunikatív, annyira idegen, hogy az ember kedvét elveszti a csattanó megtalálásában.

Popovic véleménye szerint a „mi” és „ők”, pontosabban a „saját” és az „idegen” kultúrája nem más, mint a naturalizáció és az egzotizáció, azaz két konkrét fordítói eljárás. Hangsúlyozza, hogy a két eljárás között történő választásnál, döntésnél „a fordítási folyamatban a kulturális kód (már említett recepciós hagyomány, A. H.) és a fordító kifejező sztereotípiája a döntő” (Popovic, 1975).

A fent említett problémákat Hochel is vizsgálta, figyelmeztetve a fordítói koncepcióra, amely a választásnál elsődleges szerepet játszik. Egyben különbséget tesz az időbeli és a térbeli „másság” között. Ha vélekedésemből kihagyom a már említett belső irodalmi fordítást, „akkor az időbeli aspektus szempontját nézve, alapjában a hagyomány és valóság elemei közötti szelekció eredményéről van szó” (Hochel, 1990, 30. o.). Az a szöveg, amely az adott időben kommunikációs szempontból közelebb áll és érthetőbb az olvasók számára, évekkel később nehézkessé, érthetetlenné válik, nem hívja elő a szerző által elvárt reakciókat. Az idegenség problémáját ezekben a szövegekben a historizáció, ill. a modernizáció fordítási eljárással lehet megoldani. A historizáció előnyben részesíti az idegenséget, amivel megzavarja a dialogikus komunikáció folyamatát. Nem törődik a címzett elvárásaival és a különböző időben létező komunikációt hangsúlyozza.

Időbeli síkon a „saját” és az „idegen” között megjelenő feszültség ellentéte a modernizáció fordítói eljárás. Ez a „saját” fogalmára helyezi a hangsúlyt úgy, hogy ezt az olvasó a befogadó kultúrában megértse; s ezúttal elnyomja az idő vasfogát, modernizálja azokat az elemeket, melyek a szöveg keletkezése és az ő későbbi interpretációja közötti időcsapda következményei. A szlovák fordítói iskola elvei is, melyekre Ferencík mutatott rá először, a „helyettesítő elveket” részesítik előnyben, így az archaizáció a korábban született műveknél csak az ún. funkcionális archai- záció esetében van megengedve. A modrenizáció leggyakoribb példája nyelvi síkon a könyvi reedíció.

Térbeli tengelyen a „mi” és „ők” ellentétje a különböző reáliák alakjában, hagyományokban s tapasztalatokban jelenik meg, melyekkel egy másik kultúrában élő ember nem rendelkezik. A fordításban az idegenség előnyben részesítését eg- zotizációnak, saját, hazai kontextus preferálását pedig naturalizációnak nevezünk. A „mi” és az „ők” kultúrája közötti viszony nemcsak konkurens formában valósul meg, hanem a tudatos álcázás értelmében is, amikor az „idegen” feltűnés nélkül sa