Irodalmi Szemle, 2005

2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Anita Huťková: „Mi” és „ők” a szövegben, avagy visszatérés az időbeli és térbeli tényekhez/ tényezőkhöz a fordításban

Anita Hut’ková*

„Mi” és „ők” a szövegben, avagy visszatérés az időbeli és térbeli tényekhez/tényezőkhöz a fordításban

Kulcszavak: irodalmi szövegek fordítása, idő és tér a fordításban,

magyar irodalom fordítása

1. A „MI” ÉS „ŐK” FOGALMAK KITERJEDÉSE

A téma, amelyet a tanulmányomban ki szeretnék fejteni, nem újszerű, és tekintettel az „uniós” helyzetre, nem is meglepő. Mit érzünk egy műben sajátunknak és mit idegennek? Hol húzódik a határ? Hol vagyunk mi és hol vannak ők? Vajon nem csak a kölcsönös megismerés és az egzisztencia feltételezése alapján létezik i- lyen elhatárolódás? Véletlenül nem úgy áll a dolog, hogy csak az „ők” segítségével lehet a „mi-t” definiálni, és fordítva, csak a „mi” segítségével lehet az „ők”-et meghatározni!? Nincs szándékomban mély filozófiai disputába mélyedni, de egyes dolgokat fontosnak tartok megemlíteni. A feltett kérdésekre a válasz néha tényleg gyerekesen egyszerű: minden, ami nem a miénk, amit nem ismerünk, amit nem értünk, az idegen. Ez általánosságban elfogadott tény. Annak ellenére van benne egy vagy talán több „de” is. Majdnem mindenki találkozott már olyan szöveggel, amely annak ellenére, hogy szlovák (ill. magyar) eredetű - így tehát a miénk -, mégis idegen számunkra. Nem értjük meg, s nem érezzük a különböző indokokból fakadó másságát. Lehet, hogy a művet régies szlovák nyelvezettel írták, lehet, hogy olyan téma jelenik meg benne, amely manapság az olvasók legnagyobb részének nem jelent semmit, vagy a verselés elavult, esetleg a műfaj szempontjából azonosítjuk idegennek stb. Az „idegen” és a „saját” közötti határ ezért a végtelenségig alakítható térben és időben, nagyon elmosódott.

2. AZ IDEGENSÉG MÉRTÉKE ÉS TÉNYEZŐI VERZUS RECEPCIÓS HAGYOMÁNY (TÖRTÉNET)

Érdekes, hogy az idegenségnek nem létezik egységes, hiteles mértéke. Csak a mi tudatunkban, hozzáállásunkban és értékszemléletünkben van - ami, ha lehet, még összetettebb, mivel folyton változik. A különbség bennünk van. A különbözőség szükséglete, amely egyenesen ellentétben áll a látszólagosan paradoxon szükséglettel, a bekapcsolódás szükségletével, együvé tartozással, azt feltételezi, hogy képesek vagyunk elnyomni a különbséget és hangsúlyozzuk az egyformaságot. Ez