Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - SZALATNAI REZSŐ 100. SZÜLETÉSNAPJÁRA - Bárczi Zsófia: Szalatnai Rezső szerepe Mécs László újrafelfedezésében (tanulmány)
Szalatnai Rezső szerepe Mécs László újrafelfedezésében amerikaiak megmozdultak érdekedben, de nem keresztezhetik azt, amit mi itt akarunk nyélbe ütni. Bognárék tehát - meg is írhatod nekik - várjanak, amíg a Magvető vagy a pozsonyiak válaszolnak. Az amerikaiak különben is saját szempontúk szerint ne adjanak ki Mécs-kötetet, csak a Te beleegyezéseddel. Neked tudnod kell, mely verseidet akarják kiadni, s a húsz, huszonkét év terméséből csak Tőled kaphatnak jóváhagyott kéziratot. Különben fennáll a veszély, hogy ott buzgóságukban kompromittálnak Téged, s mindent, amit itt kiépítettünk, elrontanak. Neked tiszta és teljes vérttel kell kilépned a Hallgatás Húszéves Barlangjából! Te olyan egyértelműen őszinte verseket írtál - ismétlődő programköltészet és kevés selejt kíséretében -, hogy ezt nem szabad a legjobb szándéknak sem kompromittálnia”9. A sajátos szempontú válogatási elvek helytelenségére való hivatkozás ellenére ez a kompromittálástól való félelem elsősorban politikai jellegű volt. Mécs László megbélyegzett költőnek számított a második világháború utáni Magyarországon, Csehszlovákiában nem kevésbé. Nem csak a hatalom oldaláról volt része mellőzésben, a költő úgy érezte, a katolikus körök sem bánnak vele érdeme szerint. (Erre burkoltan több levelében is utal, s erre a félelemére reagál Szalatnai Rezső egy későbbi, 1967. június 23-án írt beszámolójában.) A gazdasági berendezkedésen túl többek között az e helyzethez való viszony milyenségéből fakad a magyar- országi és amerikai újraélesztési kísérletek néhány alapvetően különböző vonása: itthon Szalatnai, Fábry (s a háttérben mások is) arra törekedtek, hogy Mécs László addigi költészete hozzáférhetővé váljon a józan, irodalmi és nem világnézeti szempontokat követő (baloldali vagy katolikus elkötelezettségű) kritika számára is, ehhez pedig az kellett, hogy versei újra megjelenjenek, s hogy a költő megszólalhasson. Elsősorban azonban Mécs László személyét kellett elfogadtatni. Fábry Zoltán és Szalatnai Rezső tekintélye sokat nyomott a latba, de úgy tűnik, mégsem eleget. Az amerikai magyarok szintén a költő körüli csend megtörésén igyekeztek, ám - érthető módon - jóval kevesebb érzékenységei bírtak a második világháború utáni irodalmopolitikai élet finomságai iránt. így azon a méltatlan helyzeten, amiben Mécs László vergődött, felháborodott írásokkal, az illetékes - vagy annak vélt - személyekhez írt számonkérő levelekkel, nemzetközi hírverés kilátásba helyezésével igyekeztek változtatni. Olyan eszközökkel tehát, amik — nemhiába aggódott Szalatnai s Zimándi - inkább kárára voltak a költőnek, mint javára. Rádásul Mécs költészetét is túlértékelték, elsiklottak versei gyakori sekélyessége, dagályossága fölött, s Adyval, József Attilával helyezték egy sorba. Ennek a túlburjánzó tiszteletnek az egyik jelentős mozzanata, hogy 1969 és 1971 között a költő Nobel-díjra való felterjesztése többször is szóba került. Ami Mécs Lászlót illeti, ő elzártan élt Pannonhalmán — valószínűleg igaza lehetett Szalatnainak, amikor szóvá tette, hogy a védettség egyben elzártságot is jelent10 -, leginkább régi rajongóival, híveivel, irodaim i érdeklődésű rendtársaival tartotta a kapcsolatot, s ők legalább annyira járatlanok voltak az irodalompolitika útvesztőiben, mint maga az érintett. Tájékozott, jó szándékú ismerősei tanácsait pedig szeszélyesen kezelte. Hogy jó oka volt a bi
