Irodalmi Szemle, 2005

2005/7 - BÚCSÚ ZS. NAGY LAJOSTÓL - Tőzsér Árpád: Zsé arca (vers)

Búcsú Zs. Nagy Lajostól

igaz, csak mint fénykép a falon. A nevezetes Ház a néhai Apolló kábelgyár helyén áll, s egykor a koronázó város egyetlen magyar napilapja is itt készült. A redakció kábé a kábelgyár legmagasabb kéményének a magasában volt, s az előtte futó folyosó falát szlovákiai magyar költők fotói, így a cigarettázó, decensen őszülő, nyakkendős Zsé mesteré is, díszítették.

A sok, Pestről emigrált, lenyalt hajú tizenkilences forradalmár s barázdált arcú paraszt és munkás között Zsé volt az egyetlen poéta-formájú lény. Pedig ő nem tartott könyvet a kezében, s nem nézett bele kacéran a gép lencséjébe, ő csak cigarettázott, füstölt a Sajtó Ház huszadik emeletén, a néhai gyárkémény helyén, terében s méltóságával, verskemence, amelyben éppen drága ércek s színesfém-metaforák dúsulnak verssé, a mester asszimetrikus arcára emlékeztető, egyszerre vihogó és síró paszkvilusokká. T. O., a másik vidéki Orpheusz írja valahol valamelyik ultramarin, kobalt, mangán-kék versében: egyszer, Washingtonban egy ősz hajú bácsi azt mondta neki: én még sohasem láttam ilyen tiszta, ártatlan arcot, mint a magáé - Én még sohasem láttam olyan gazdag, élesen tagolt költőarcot, mint a Zséé, neki már akkor is markáns Arisztophanész- és Sir Raleigh-arca volt (Verlaine, Szókratész s a többi már Zsélyben rétegződött rá), mikor még - főiskoláskorunkban s Dankó Pista ihletésében - szomorúédes nótaszövegeket írt, s nem súlyos szabadverseket. Az persze, kinek milyen arca van, nem sokat jelent. Például a Vak Tibikéről szerzett krudélis versek alapján az ártatlan arcú palicsi Orpheuszt is inkább tarthatjuk Rogozsinnak, mint Miskinnek. Szóval a zsélyi Zsé versei olyanok, mint az arca: ambivalensek. O (úgymond) világéletében unalmas kisembernek, jó családapának készült, de csak a csörgősipka s a vörös nadrág szabadságáig vitte, ami persze - a szabadság ritka-drága kelméjét tekintve - kész műszabászat: Zsé a teremtés arányaiban szabta az élcet, a rigmust. Léha-komoly riszáló-rengő jambusai egyetemében mindig ott lüktet például az a percnyi éden is, amely az ember s a kígyó megjelenése között zöldül, s amit mi közönségesen idillnek hívunk, a Genezis viszont úgyszólván elsumákolja.

Zsé korrigálta a Genezist. S talán éppen ez volt a bűne, ezért büntette meg a teremtés Legfőbb Pallérja annyi kórral, nyavalyával, hogy most már az egész költő egyetlen keserű arc. Mi van Zsével? Zsé abszolút költő, azaz valóban Orpheusz lett! Ül zöld dunyhája bokrában, kínjában szájharmonikázgat,