Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Szalay Zoltán: Raszkolnyikovok (novella)
Szalay Zoltán benyomást tett rá, s ezért akarja mindenáron, hogy az egy nappal korábbi színfalak újra felálljanak. Arra nem igazán gondolt, lelkiismeretes félelme miatt, hogy meg akarja ölni a leskelődő csavargót. Pedig érezte magában a vágyat. Ott cigizett a vegyesbolt mellett. Izzadt. A nap kíméletlen erővel tűzött, mintha összekeverte volna az évszakokat. Három kisfiú homokozott a játszótéren. Kiválóan érezték magukat, minél nagyobb homokvárakat akartak építeni, túl akarták szárnyalni egymást a homokvárépítésben. Látszott rajtuk, hogy nem örülnek, mikor a fiatal óvónő odajött. Az ő játékuk most afféle „férfias mulatság” volt, melybe nem illendő mindenféle nőszemélyeknek beleszólniuk, legyenek akár gyereknevelők, akár bármiféle kívülálló felnőttek. Ő, az óvónő, mégis odajött, be akart szállni, s olyan kedvesen könyörgött a srácoknak, hogy azok képtelenek voltak visszautasítani. Nem ismerték fel, nem ismerhették fel a hátsó szándékot, hisz gyerekek voltak, minden hátsó szándék nélkül. Az óvónő nem otthoni ruhában ment ki ezen a délutánon a játszótérre. Egyik új ingét vette fel, amely még csak néhány alkalommal volt rajta, illetve egy szintén új, piros, testhez álló nadrágját, melyben különösen csinosnak vélte magát. Nem tisztázta magában, miért öltözik ki tulajdonképpen, csak azt tudta, hogy ez a mostani alkalom lesz.- Én is építhetek valamit? - kérdezte a gyerekektől, akik láthatóan nem nagyon akarták maguk közé fogadni. Nem ismerték őt túl jól, nem mertek előtte igazán nyíltan viselkedni. Nem is válaszoltak neki, még egyszer fel kellett tennie a kérdést.- Építsen, ha tud - válaszolta aztán csendesen az egyik kisfiú, aki aztán rögtön bele is mélyedt saját homok felhőkarcolója készítésébe. Az óvónő elhidegült a kisgyerekektől. Valójában mindentől elhidegült. Kiabált benne egy hang, mely arra ösztökélte, szinte kényszerítette, hogy tegye meg. És nem is félt. Úgy igazán nem félt. Inkább valamiféle várakozó izgalom dolgozott benne, mely energiával is ellátta, buzdította, hajtotta, űzte. A férfi alig fogta fel, mi történik. Betegség-e ez vagy szükségszerű valami, aminek bekövetkeztére már régóta várt, s ami majd megszabadítja azoktól a démonoktól, melyek oly gyakran kínozták ébredéskor, lefekvéskor vagy valamilyen más undorító napszakokban. Nem igazán tudta, miféle hiányt kell pótolnia, csak azt tudta, hogy valami ide sodorta. És megint látta, vagy talán inkább csak érezte, hogy a részeges csavargó ott van a váróteremben, ismét leskelődik, továbbra is felesleges, és mintha éppen őrá várt volna, hogy egyeztessenek. Egymás után szívta a cigarettákat, s egyre kevesebb o- kos gondolat fogant meg fejében. Mindegyre az foglalkoztatta, hogy milyen mozdulatokkal fogja megtenni, amit meg kell tennie. Nem sok minden járt az eszében. Felesége és fia szinte egyáltalán nem. Ők most ott voltak valahol a szürke, jelentéktelen háttérben. Nem velük kellett foglalkozni, tulajdonképpen most ébredt rá, hogy ők mennyire nem is számítanak, hogy
