Irodalmi Szemle, 2005

2005/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2005 - Kubička Kucsera Klára: „Ismeri a nevetés és a mosoly...” - Kopócs Tibor munkásságáról

Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2005 Kopócs Tibor pátriánkban a legismertebb magyar képzőművészek közé tar­tozik. Ez nem véletlen, hiszen művészete egész eddigi életében folyamatosan kap­csolatban van a közönséggel, a közösséggel. Ez a folyamat 1966-ban kezdődött, mikor az eperjesi egyetem diplomájával a zsebében megjelent Pozsonyban és az Új Ifjúságnál valamint a Madách Könyvkiadóban kezdte meg illusztrátori és grafikai tevékenységét. Első illusztrációi közé tartoznak a Simkó Tibor: Karcsi Kacsa ka­landjai, Zs. Nagy Lajos: Emberke, küzdj! című könyvek, melyeket a mai napig sok más magyar illusztrált könyv követett. 1974-ben Komáromot választja otthonául- itt a Magyar Területi Színház díszlet- és jelmeztervezője, tervei szerint kaptak vizuális megjelenítést a kassai Thália Színház Csongor és Tünde előadása, Komá­romban Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig vagy Wiliam Shakespeare Vízkereszt­je, és mások. Szinte ötvenéves, mikor elkezd szabadúszó művészként élni, még nem sejt­ve a közeledő társadalmi változásokat. Az ezt megelőző években teremtette meg sajátos grafikai világát, melyet a mai napig alkotása súlypontjának tartok. Művé­szete az embert mint természeti lényt közelítette meg, kihangsúlyozva összetartozá­sát a növény- és állatvilággal. Ez a természetcentrikus szemlélet mind személyes, mind kultúrtörténeti és szimbolikus jelentéseiben jelen volt szinte minden művében. A Csallóközhöz kötődő témái is belőle születtek. Művei tudata irracionális rétegei­ből táplálkoztak, egyéni fantázia- és szimbólumdús világot tártak fel. A grafika és a rajz fekete-fehér kontrasztjának lehetőségeit új módon és nagyon hatásosan kezelte. Az Apostolok hullása, Hamletiáda, A Mű születése, a Szoborpark őre, Kultúr misszió, Invokáció (F. Z.), az elmúlt évek ránk nehezedő súlyát, megkövesedett eszméit szembesítették az élő és tűrő ember tépelődéseivel, gondolataival. Kopócs Tibor művelt, irodalomban, történelemben jártas művész (1986-ban művészettörténeti doktorátust szerzett). Életérzése és művészete azonban inkább szenzuális, asszociatív és érzelmi szintből táplálkozik. Ami valóban szembetűnő műveiben - az a női lény jelenléte és alapvető szerepe. 1999-ben erről így vallott: „Szerelem nélkül az ember nem tudja megvalósítani önmagát, s élete végén, amikor elsősorban önmagának kell számot adnia, nem tud elszámolni az életével. Ami szép van az életben, azt mind a szerelem által tudjuk értékelni. Örök mozgató­erő.” Az 1989-ban keletkezett Elfeledett szerelmek parkja c. műve mintha ha­tárt vonna a múlt és a jövő között. A következő években ugyanis egy pattanó di­namizmus jelenik meg művészetében. A téma nem új, de ezzel a fejezettel tel­jesedik ki mondanivalójában. A művész már régen tudatosította a férfiember örök dilemmáját a gondolkodás racionalitása és az ösztönök könyörtelen osto­ra és kéjvágya között. Európa maszkulín középkori kultúrája ezt a Nő démo­nizásával vagy szentté tételével iparkodott megoldani - sikertelenül. Kopócs meghajol az őserő előtt és antik hagyományokat aktualizál - Ikarusz, a szárnyas

Next

/
Oldalképek
Tartalom