Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Fried István: Petőfi Sándor modernsége (tanulmány)
Petőfi Sándor modernsége a csehben is) a hazai líratörténetnek azt a hiányát egészíti ki a lefordított Petőfi-lí- ra, amely a szlovák és szerb irodalom további műfaji differenciálásához járult hozzá. Ami annyit is jelent, hogy a lefordított Petőfi-versek egy újabb líratörténeti fázis megalapozását segítettek elvégezni. A német irodalomban részben 1848/49 legendájának és a Petőfi-életrajznak volt köszönhető a különféle színvonalú fordításkötetek megjelenése és ezen keresztül Petőfi népszerűsége. Aligha mondható el, hogy a XIX. század második felében a puszta-romantikához9 stilizált Petőfi költészeti időszerűségéről lehetne szólni; egyébként is a német fordítások számottevő hányada készült és jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia területén belül. Ellenben a szerb és szlovák Petőfi-fordítások története arról látszik tanúskodni, hogy az a fajta romantika, amelyben a népiesség hangnemének és népfelfogásának módosító hangsúlyai lényegi elmozdulásokat eredményeztek, még a XIX-XX. század fordulóján is időszerűnek bizonyult. Általában elmondható, hogy a Petőfi-kutatásnak az a törekvése, amely igyekezett eljelentékteleníteni a Petőfi-költészet romantikus összetevőit, és egy ki tudja, mennyire igazolható lírai realizmussal jellemezni a Petőfi-lírát és részben epikát, nemcsak világirodalmi kontextusából ragadta ki költőnket, hanem a kutatók e líra referencialitását túlhangsúlyozva, e költészetnek magyar irodalmi kontinuitását tételezték, a romantikát kronológiailag követő irányzatba sorolták, másrészt az (ön)életrajzi mozzanatoknak tulajdonítottak költészetszervező jelentőséget. Ily módon a tankönyvszerzővé, a klasszikussá kanonizált Petőfi - anakronisztikusan szólva - „avantgárdba sérült. S éppen annak máig értékelhető vonása törlődött ki, miként végezte el a romantika romantikus kritikáját (az 1840-es esztendők Heinéjéhez sok tekintetben hasonló módon). Azaz: a tankönyvi és más magyarázatok nyomán vált mintaéletté a Petőfié a nemzeti panteonban, és lett a nemzeti nagyelbeszélés kiüresedett költői szólamává lírája és epikája. Végképpen (jó darabig) feledésbe merült, és csak a legújabb kutatások fényében tetszett ki, hogy romantikája miként értékeli át, gondolja tovább mindazt, ami a romantikus irónia címszavával többféle változatban a Schlegel-fivérek óta jelen volt az európai gondolkodásban. Az apostol-tudat és -küldetés ambivalenciája például a lengyel Slowackihoz hasonlóképpen artikulálódik, míg Szilveszter történetének egy epizódja megfontolandó módon vethető egybe Musset Lorenzacc/ójának egy jelenetével. S bár Horváth János Petőfi-monográfiájának10 függelékében inkább ötletként vet föl egy-egy Shelley-re vagy Byronra utaló motívumot, mint amelyet Petőfi is verseiben felhasznált, ennél számomra sokkal érdekesebbnek tetszik, hogy egy jóval korábban élt, Petőfi korára erősen meghaladottnak tartható német elégikus, Matthisson egy versének, amelyet ifjúi tájékozódásában maga ültetett át, miképpen ad új alakot az Elpusztuló kert ott a vár alatt... című versben." Annyi bízvást elmondható, hogy 1846-1848 között Petőfinek nem kellett volna restellkednie, ha Victor Hugóval vagy Heinével, akkor Európa bizonyára legismertebb és talán legnépszerűbb költőivel vetette volna valaki alaposabban egybe működését, de igazi korszerűségét az
