Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Németh István versei (Csiportocska, Hogyan működik a vers?)
Németh István versei Hajnalodik - vagy talán nem is! A pirkadat még messze, mintha még most is csak távolodna, bukna a mélybe. Újra és újra: Oda-vissza, oda-vissza gurul Csiportocska, a kolomp vékonyka hangja ott messze az erdő alján, emitt pedig, emitt az érett, bölcs kolomp kétségbeesve szaladgál, szaladgál föl-le, föl-le, röpül már utána, mert Ikarusz szárnya verdesi már az isten trónját, kapaszkodik, bukhat a sátán torkába. Hajnalodik, hajnalodik már, kitör a burkából Csiporka, csillámló csillagpor, fínyesedijk, világít a homloka, megvillan a tükrökben a tejút fénye, elindul a napút mezejére. Hogyan működik a vers? Hogyan működik a vers, a verssorok? És a költemény? A hegyoldalon föl-le bóklász a kerge birka, az ármány, az ürüléke megbújik a füvek közt, az eső föl-le mossa a völgyekbe az iszapot, a remény megéled, föltámad, költözködik az egekbe, poklokba, rászórja a havak mérgét a fák ágaira, szelek szárnyán zokog kétségbeesve a hexaméterek bánata. „Megtelnek a vödrök, bűzlik minden, teli, teli a vonatok tetükkel, ürülékkel. Ki mossa föl, ki súrolja föl a padlatot, ki borítja ki a vödröket? - KI FIZETI MEG?” „A dermesztő télben viszik, viszik a csontsoványtesteket, lelkeket,
