Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Százdi Sztakó Zsolt: Létezés (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt ra tiltakozna, ha beszélni tudna, hiszen vélhetőleg pont azért nem járt az emberek közé, nehogy megbámulják nyomorék testét. De ő nem azért... és ezt igyekezett elmagyarázni neki, és nemegyszer belefogott a magyarázkodásba, de zavarban volt, és minduntalan belegabalyodott a szavak szövetébe. Különben sem tudta, hogy a másik mennyit fogna fel a szavaiból... aztán ezért a gondolatért is elszégyellte magát. Megpróbált egy novellát írni róla, talán csak azért, hogy a lelkiismeretét nyugtassa meg, így mondta el mindazt, amit ott előtte állva képtelen elmondani, de aztán mindig összetépte a papírt. Visszaolvasva minden magyarázkodásnak tűnt, o- lyan erőltetettnek... A csengő hangja zavarta meg. Bosszankodva ment ajtót nyitni, és egy kicsit csodálkozva is. A legritkább esetben jöttek hozzá látogatók, hiszen úgy élt, mint egy remete. A folyosón a postás állt morcos képpel, amiért annyi emeletet kellett megmásznia. Ajánlott levelet hozott, amit elég furcsának talált, hisz már évek óta nem kapott semmit. A hivatalos leveleit se vette át, ott gyűltek a levélszekrényben, aztán pár évente kiszedte onnan, és annak rendje-módja szerint elégette. így akarta demonstrálni azt a tényt, hogy kivonult a társadalomból, és semmi se köti hozzá. Persze, a társadalom nem volt hajlandó tudomásul venni ezt a kivonulást, és rendületlenül küldözgette a felszólításokat. Mikor a villanyt kikapcsolták, gyertyákat vett, és esténként most már annak a fényénél olvasott. Idegenül forgatta a levelet, ami egy idegen országból érkezett, a címzés hiányos, kész csoda, hogy megtalálta a levél. Hirtelen elhatározással föltépte a borítékot, amiben egy cédula volt, rajta pár sor: Kedves uram, Ön most bizonyára meglepődik, és fogalma sincs, hogy kitől kaphatta ezt a levelet. Az Ön életében az elkövetkezendő hetekben gyökeres fordulat következik be. Három nap múlva egy férfi fogja meglátogatni, és hosszabb ideig fog Önnél időzni. Az aláírás olvashatatlan. Mi ez, valami idétlen tréfa? Valaki hülyéskedik vele? Bosszankodva ment vissza a szobába, és lesöpörte az asztalról az ott felhalmozódott könyveket, és leereszkedett a székre. Letette a cédulát az asztalra, és tűnődve nézte, mintha azt várta volna, hogy az majd magától adja a kulcsot a rejtély megoldásához. Sose szerette, ha tréfálnak vele, és ez szinte ingerelte a barátait, hogy állandóan tréfák céltáblája legyen. Valami rejtélyes oknál fogva még a legértelmesebb emberek is roppant viccesnek találják, ha valaki olyat tréfálnak meg, aki pedig egyáltalán nem érti a tréfát, és így nem is respektálja. Mindazonáltal megpróbált ezekhez az idétlen tréfákhoz jóképet vágni, mert rájött, hogy ha dühöng, az csak olaj a tűzre. Mert a mások kárán való örömnek nincs párja, ezt tapasztalatból tudta.
