Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - Peter Bilý: A szentség démona (novella)
Peter Bilÿ A kolostor. A repülőtér. A kórház. Carmen az ágyon nem mozdult, de úgy tűnt, hogy nem alszik. A nővéren kívül az orvos is a szobában volt.- Alszik? - kérdeztem tőle.- Nem. A beavatkozás során csak helyi érzéstelenítőt kapott. Velem tudna jönni egy pillanatra?- biccentett fejével az ajtó felé. Feltápászkodtam a székből, s kimentem utána. Kellemetlen érzés lett rajtam úrrá. Nem tudom, hogy két lehetőség közül miért gondolok mindig a rosszabbikra. Az orvos csendben bezárta az ajtót. Végignézett rajtam. Nem, ez nem egy civilizált gladiátor tekintete volt, aki esténként megsimogatja a gyerekeit, s utána frissen lezuhanyozva bedől a felesége mellé. Inkább azon morfondírozott, hogy hogyan szólítson meg.- Te nem vagy spanyol, ugye?- Nem - idegesen elmosolyogtam magam.-Carmen elmondta nekem... - mondta, majd hirtelen elhallgatott.- Figyelj ide, a legjobb lesz, ha minden kertelés nélkül elmondom. Mindent megtettünk, amit lehetett. A magzatot azonban már nem tudtuk megmenteni. Torkomra forrt a szó, s ő egy kicsit nyugodtabban folytatta: — Carmen elmondott mindent, azt is, hogy ezt a gyereket már rég elterveztétek. De fel a fejjel, még fiatalok vagytok. Bár minden terhesség kockázatos lesz, minden esély megvan rá, hogy a következő gyereket sikerül kihordania. Ezt már nem tudtam elviselni, s három év után először elbőgtem magam.-Novemberben házasodunk össze! Úgy vágytunk azután a gyerek után!- Az orvos együttérzően megveregette a vállamat. Hozzászokott már a hasonlójelenetekhez, látszott rajta, hogy profi módon kezeli. Mindezek ellenére ki lehetett olvasni a szeméből a részvétet.- Nos, azért fel a fejjel. Nyugalomra és támaszra van szüksége. Könnyebb depresszióba esett. Ez természetes reakció, később gyógyszerek segítségével túl lesz rajta, de ehhez te is kellesz.- El se tudja képzelni, hogy mennyire örültünk neki. Van egy papírzsebkendője?- Adott egyet, s folytatta: Különös. Mások ebben a korban, de még a sokkal idősebbek is inkább a vetélést választják, s nem engedik, hogy egy gyerek az életüket veszélyeztesse. Maguk pedig betervezték, s most ez... sajnálom, higye el, de még nagyon fiatalok. A kezét nyújtotta, erősen megszorította, s a bal kezével megveregette a vállamat.- Mennem kell. Rengeteg a munkám. De azért fel a fejjel.- Köszönöm. Viszontlátásra.- Megfordult s lassú léptekkel otthagyott. Már csak a léptei hallatszottak a folyosóról. Tényleg sajnált vagy csak ez is egy volt a rutin kötelességei közül? Kitöröltem a könnyeim, s kifújtam az orrom. Még egyszer megtöröltem az
