Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Pomogáts Béla: Ma is van értelmük a „magyar igéknek” (útijegyzet)
Ma is van értelmük a „magyar igéknek” Krúdy Gyula műveiben, Nagyváradnak Adynál, Debrecennek Móricznál, Szek- szárdnak Babitsnál, Szabadkának Kosztolányinál, Kolozsvárnak Cs. Szabó Lászlónál, néhány még bizonyára akad.) Az a Kassa, amely köré regényiben, önéletrajzi írásaiban és mindenekelőtt 1941-ben közre adott Kassai őrjárat című könyvében Márai valóságos mitológiát költött, igazából talán nem is létezett a valóságban és a történelemben, csak az író képzeletében, álmaiban, nosztalgiáiban. Márai Sándornak, mint minden igaz írónak, alighanem egy nagy ívű álom töltötte be az életét: egy városról és egy országról, a- mely szerves rendben épül a történelmi idő egymásra rakódó rétegei szerint. Épül, akárcsak Thomas Mann lübecki polgárainak világa és életműve: célszerűen, következetesen, anélkül hogy valami váratlan történelmi katasztrófa következtében számot kellene vetnie a rombolás erőivel. Ennek a valójában sohasem létezett életrendnek Márainál mindig Kassa volt a szimbóluma: szülővárosa, ifjúságának legendás otthona, ahová kalandos ifjúkorában mindig visszatért, végül álmainak és nosztalgiáinak titkos városa, amelyet mindörökre el kellett veszítenie. Valójában mitologikus város (ahogy Athén, Róma, Párizs, Prága és Pest-Buda), természetesen nem a térképen található meg, és talán még a történelemben sem. Templomtornyai, ódon épületei, rejtelmes sikátorai, küzdelmek között élő és szenvedő lakosai mégis léteznek: legendákban, az irodalomban, mindenekelőtt Márai Sándor műveiben. Időtlenül, a költészet imaginárius terébe zártan, valahol az álmok mélyén vagy inkább a valóság fölött - a közép-európai történelem fölött, a létnek egy másik, titokzatos rendjében, amely sohasem változik. Ez a Kassa hosszú évtizedeken keresztül nem akart tudni Márai Sándorról, a- hogy alig akart tudni a saját múltjáról (nem akart tudni Rákócziról, a negyvennyolcas honvédekről, a német és a magyar polgárokról) sem. Már a nagy történelmi változások: az 1989-1990-es „rendszerváltás” után foglalhatta el Márai Sándor a maga méltó helyét szülővárosának emlékezetében. 1991-ben avatták fel emléktábláját azon a Mészáros utcai házon, ahol gyermekkorát töltötte (szülőháza még a harmincas években a városrendezési furor áldozata lett), akkor a szlovákiai magyar írók nevében Grendel Lajos, a Magyar írószövetség képviseletében jómagam beszélhettünk arról a lelki és erkölcsi örökségről, amelyet Márai Sándor szülővárosának polgáraira hagyott. Most pedig, sokunk őszinte örömére, felavatták Márai Sándor szobrát a Mészáros utca végén található kis téren, közel ahhoz a régi épülethez, amelyben a kassai magyarok közösségi otthona működik. A szobor fiatal felvidéki szobrász: Gáspár Péter munkája, és hadd mondjam el, hogy igen találó módon fejezi ki Márai Sándor egyéniségét, azt a keserűen meditativ és bizony a történelem által több alkalommal is megsértett emberi személyiséget, amely a lélek mélyvilágában hordozza a maga súlyos sérüléseit. A szobor egy nagyobb méretű márványtömb előtt, karosszékben ábrázolja az írót, azzal a meditativ és kissé sértődött arckifejezéssel, amely több fényképéről ismerős. (Én is őrzök egy kis alakú, színes fotográfiát Márairól, a felvétel hátán 1987-es dátummal és az
