Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - Hogya György: Az Út (novella)

Hogya György- Ha előre megmondom, mit fogsz álmodni, nem hitted volna el - fogadott.

Még mindig kételkedtem.- Te tudod, mit álmodtam?- Igen. Remélem, igen - tette hozzá. - Ha akarod, elmesélem.- Vágjunk bele.- Álmodban egy férfi és egy nő volt a szobában. Igaz?- Igen.- Beszélgettek, enyelegtek, iszogattak, majd egymást fényképezték. Igaz?- Igen, de ne kérdezd mindig, hogy igaz-e!- Aztán szeretkeztek.

Megállt, és ez rosszabb volt, mintha megkérdezte volna, igaz-e.- Végül a nő leszúrta a férfit!

Halkan felnyögtem. Nem találtam szavakat. Ez képtelenség!- Ugye hihetetlen!? - lelkendezett. Kezeivel izgatottan gesztikulált, amitől úgy nézett ki, mint aki nekem szorít, mégis olyan érzésem lett, hogy legyőztek.- Veled is megtörtént? - kérdeztem gyámoltalanul. Hideg cinizmusom elhagyott.- Igen - felelte. - Ugyanez.- Várjunk, várjunk! - hadonásztam.

„Tudtam”, hogy van magyarázat, még ha én nem is ismerem. Mindenben kételkedni kell! Elsősorban megtörtént-e, ami megtörtént? Megtörténhet-e, hogy - egyelőre ismeretlen hatás által - különböző emberek ugyanazt álmodják? Mi lehet az a hatás? Bizonyítható-e? Cáfolható-e? Előjöttek az álombéli nő meztelen testének tisztán látható részletei, szétdobált ruhái, sőt még a tévében sugárzott műsor képei is. Mindez tagadhatatlan.

Bár, amíg lehetett, elutasítottam a mételyezett korszellem kiszolgálását cinizmusomban, kompromisszumkészségemben és a világ bűnei iránti megbocsátásomban mégiscsak a kor gyermeke maradtam. Hitetlenségemet is a kényszerűség diktálta. Miután azonban sok dolgot sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudtam, csendes beletörődéssel és distanciával szemléltem a világ dolgait. Passzív hitetlenségemmel azonban - amely néha ebben a tapintatos távolmaradásban nyilvánult meg - ebben az esetben semmire sem mentem. A megálmodott álom magyarázatot kívánt, mi több, háborogva követelte, hogy foglakozzam vele!

Az álombéli férfi elégedetten fordult a hátára, és érdekes módon, abban a pillanatban mintha én lettem volna az a férfi, aki ott fekszik, és ugyanazt álmodja, a- mit én, és megérezve a bajt, kinyitotta a szemét, csakhogy már késő volt... a nő előkapta a kést és szíven szúrta. A csodálkozás, ami a férfi szeméből áradt, később elégedett, megbocsátó mosollyal merevedett az arcára. A nő számára ez elviselhetetlennek tűnt és lebiggyesztett alsó ajakkal a bugyiját dobta az arcára, amely csak a füléből kiálló őszülő szőrszálakat hagyta szabadon.

Értetlenségembe ugyanakkor sértett bosszúság is vegyült, hiszen azt kellett tapasztalnom, hogy álmom valaki más számára is nyitott!