Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - AZ ÍRÓ HAGYATÉKÁBÓL KÖZÖLJÜK - Rácz Olivér: Jiszgádál v’jiszkádás
Jiszgádál v’jiszkádás Szép anyósom ugyanis még a béke éveiben két, elültetésre szánt facsemetére szóló utalványt vásárolt a Nemzetközi Zsidó Alapítványtól, a Joint-től, Izrael tervezett fásítására. Vajon zöldéi lnek-e valahol a fák? De térjünk vissza külügyi kiküldetéseimre. Pontosabban arra, hogy fenti múltam lenyomozása után, vendéglátóim több ízben felajánlották, elvisznek valamelyik hajdani haláltábor immár kegyhelynek átépített megtekintésére. Minden alkalommal valamilyen halaszthatatlan tennivalómra, elfoglaltságomra, szorongató időhiányomra hivatkozva, illő tisztelettel, udvariasan visszautasítottam a megtiszteltetést. Nem óhajtottam megtekinteni sem Dachaut, sem Bergen Belsen-t, sem Najdánkát, sem Auschwitzot, sem Buchenwaldot. Nem óhajtottam látni azokat a helyeket, amelyeknek valamelyikén szép anyósomat a halálba küldték. Nem óhajtottam megpillantani valamelyik hajdani SS-legény korabeli fényképfelvételén az egymásra hányt hullák, a csonttá aszott, egymás mellé dobált tetemek között az ő halálba torzult vonásait. Nem óhajtottam valamelyik esetleges, utólag a falba illesztett kegyeletes emléktábla temérdek mártírjainak a névsorában rábukkanni a nevére. Nem. Attól tartottam, ha megpillantom valahol a nevét, valamelyik felvételen a kopaszra nyírt fejét, az elgyötört arcvonásait, menthetetlenül és visszafojthatatla- nul feltör belőlem az az érzés, amely - legszemélyesebb, legbántóbb, legfájdalmasabb egyéni sérelmeim idején is - mindig idegen volt számomra. A kérlelhetetlen, leküzdhetetlen, ádáz, tomboló bosszúvágy. Nagyon szerény, kedves, gyöngéd, jólelkű asszony volt az én szép anyósom. Jiszgádál v’jiszkádás. (1995)
