Irodalmi Szemle, 2005

2005/1 - Duba Gyula: Galambtemető (2.) (regényrészlet)

Galambtemető (2.) S a férfinek, aki nézte, ahogy tömködi a résekbe a harisnyákat, akkor pom­pás ötlete támadt. Ki is mondta azonnal.- Vastag, homályos üveget rakatunk a keretekbe... átláthatatlan tejüvegre cseréljük az ablakokat, hogy ne lássuk őket! Kizárjuk a látókörünkből a nyomorul­takat... Annyi, mintha befalaznánk az ablakot!- Jó ötlet... - mondta, s közben kedvtelve nézi, milyen hatásosan, szinte lég­mentesen kizárta a szobából a nyomoroncokat a bacilusaikkal együtt. - Valóban megtehetnénk, tejüveg... jó ötlet...- Még ma utánanézek... - lelkendezett a férfi, hogy segíthet. Nem gondolkodik, gondolta magában, mindig ilyen, amikor felindult és te­hetetlennek érzi magát. Most hálás, hogy részt veszek a gondjaiban, uramisten, any- nyi év után még mindig történhet valami új...!- A jó megoldást azonban te találtad meg - mondta aztán elismerően, nem alakoskodott, örült, hogy az asszony határozottsága jól kiegészíti s gyakran pótol­ja az ő habozását, gyámoltalanságát. - Mindig van megoldás... igazad van, csak meg kell találni és te... mindig ráhibázol, fején találod a szöget...!- Mi is lenne veled nélkülem... - mondta erre röviden. Befejezte munkáját s kissé megnyugodott. Mindig jól érezték magukat, ami­kor valamilyen problémát közösen megoldottak. A siker összekovácsolta őket, mintha megújítaná köztük a kötést! Becsukták a belső ablakokat, az asszony leen­gedte a függönyt és elrendezte redőit, nem is nézett már a varacskos falakra. Nem beszélt róla, de a férfi látta rajta, hogy nem akar törődni a galambokkal. A galambok élete amúgy is nagy változás előtt áll, nyomorúságuk ideje le­járóban. Néhány nap múlva késő délután, amikor a nap nem ment még le a ham­burgi hegydombok mögött, de a világítóudvarban már tompult a fény és sűrűsödött a homály, a lakásba becsöngetett Salgó, a földszinti vállalkozó. Ez alkalommal nem kísérte kövér bodyguardja, egyedül jött Salgó, és bodoran mosolygott. Joviá­lisnak és szolgálatkésznek mutatkozott, ahogy jó szomszédtól elvárható, jóindula­tát és segítőkészségét villogtatta, mintha kedveskedni akarna s némileg büszke rá vagy legalábbis önérzetes, hogy ezt megteheti.- Feltettük a rácsot... - abban a pillanatban nem tudták, milyen rácsról be­szél, később aztán eszükbejutott Salgó nagy terve -, elkészült a mű! Mondhatom, tökéletes. Amit Salgó megtesz, az kész dolog, a jó vállalkozás lényege, jelentősé­gének veleje a megbízhatóság! A galambokat persze elkergettük, világgá repültek. Volt galamb, nincs galamb, nyugalmuk lesz tőlük, mélyen tisztelt szomszédok! - Nagy jóindulatában már-már bohóckodott Salgó, ha a bikanyakú vele van, valószí­nűleg nem teszi. Magánemberként heherész most itt Salgó.- O, köszönjük, Salgó úr - az asszony kezet nyújtott -, igazán hálás köszö­net, pompás hírt hozott, uram! Bizony idegeinkre mentek a nyomoroncok...! - S a férfi helyeslően bólogatott. Egészen rokonszenves ez a Salgó, különösen így, a tohonya társa nélkül, kedélyes és segítőkész privatizőr, az ám, mi miért nem pri­

Next

/
Oldalképek
Tartalom