Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Halász Gábor: József Attila (Összes versei megjelenése alkalmából)

Száz éve született József Attila

Hogy dolgainkat rendbe téve, ne szórjunk átkokat az égre, hanem dolgozzunk olyan „szépen,

ahogy a csillag megy az égen... ”

S mivel itt állunk számkivetve - legalább te fogadj szívedbe.

HALÁSZ GÁBOR

József Attila

Összes versei megjelenése alkalmából

Harminchárom éves lenne, mai fogalmak szerint egészen ifjú költő, akinek az indulását tartják számon, és a fejlődését várják, ha idegbaja össze nem sűríti sorsát néhány lázasan robbanó esztendőbe, ha öngyilkossága, ez a rettenenes stilizálás, teljessé nem teszi hányt-vetett életét. Élt, és ebbe más is belehalt már, de oly módon, egész fiatal erejének megfeszítésével senki sem rohant a pusztulás felé, mint ő. Mint másban a friss izmok, a nyíló képzelet, a szárnyaló gondolat iljúi elragadtatása, sötét tűzzel lobogott benne a csalódás, az elkeseredés, a halálraszánt- ság; soha ilyen fiatalos dacot a pusztulásban! Nem pesszimizmus volt ez a szó szokott értelmében, nem lemondás és fáradt szomorúság; erőszakos követelése a rossznak, türelmetlen dörömbözés az alvilág kapuján, lefelé vivő szenvedély. Nem az élete volt elviselhetetlen, csak a róla magában kiformált, szégyenítő, kínzó gondolatok, ahogy koponyája szétroncsolódását is megelőzte az agy bomlása; teste végül engedelmesen nyúlt el a tehervonat előtt, amely képzeletben már annyiszor eldübörgött felette. Képzelete mérgezte meg ifjúságát, nem a valódi viszontagságok. Hiszen a legküzdelmesebb években, a hányódás, éhezés időszakában áhítatos szonettek születtek a keze alatt, a Nyugat formaművészei ihlették, koldus volt, de hivalkodón a szépség koldusa; csak később, a relatív nyugalom napjaiban szakadt fel és hatalmasodott el a megalázottság érzése, borult lelkére a külvárosi éj, a jelennél kínzóbb, mert legyűrhetetlen emlék.

Nyomorogni kissé pokareszk kaland, hetyke felelőtlenség, a test elfoglaltsága, hogy helyt álljon a küzdelemben, és a lélek szabad kószálása az álmokban. A nyomorra emlékezni ólmos bénultság, kiszolgáltatottság bűntudatnak és kényszerképzeteknek. A karrier-ember, aki nevetve emlegeti „küldelmes” ifjúságát, sohasem volt igazán szegény; az igazi szegénységet nem lehet kiheverni, nem gazdasági, hanem lélekállapot. Bűntudat, hogy benne volt a mocsokban, és azért is, hogy kilábolt belőle, kényszerképzet, hogy a bűnhődés még hátra van. „Be vagy zárva a Hét Toronyba - és már sohasem menekülsz.” „Bujdokoltál? Vajon ki űzött?”