Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - TALLÓZÓ - Bikácsy Gergely: Pokol nélkül (kritika a Sorstalanság c. filmről)
TALLÓZÓ daloló slágere, és igaz volt minden lágerzenekar robotra vagy halálba kíséső játéka, de nem lehet igaz semmiféle mozis kísérőmuzsika. Bartók, Lutoslawski, Ligeti, Kurtág? Pilinszky talán finoman bólintva őket igényelné, én azonban még az ő (mert Bartóké is az) Auschwitz utáni zenéjüket sem érezném idevalónak. Ellenpélda: egyszer rövid ideig nagy és mégsem naturális gépzaj zúg a hatalmas német gyár vastra- verzes külterülete alatt: mintha megkomponált atonális zene volna, akármi is - hang- mérnöki csoda. Ha megmunkált zörejeken, önmaguknál többé váló zajokon kívül semmi kísérőzene nincs: a történet kínzóan igaz csendje megszülethetett volna. Kertész regényének, mint a főműveknek, sok olvasata, magyarázata van. Az egyik, a legérvényesebbnek látszó szerint a regény az ember saját sorsának elvesztését, ezzel a halál méltóságának elvesztését és tagadását sugározza, Auschwitz végérvényes diadalát. A főhős kamasz fiú közel kerül ennek megérzéséhez, felnőtté válva megértéséhez - mű, a szöveg mindvégig ezzel vívódik, ebből a dilemmából táplálkozik, ebből fakad hideg, keserűen bújtatott iróniája, az idézőjelek uralma és a „természetesen” nyomatékosító szó gyilkosán száraz ostorcsapásai. Koltai Lajos - több nyilatkozatából is tudjuk, de a film is bizonyítja - méltánylandó erőfeszítést tett, hogy elkerülje a sablonokat. Nagy művészi érzékkel és elképesztő (belső) szerencsével találta meg a lineáris elbeszélésmód egy lehetséges filmnyelvi módját, a pátosz elfojtását e rövid, epizódsort adó, nem drámai elsöté- tedések, kiviláglások dedramatikus szerkezetet sejtetnek. Általában, ahogy elmegy a jelenet belső csúcsáig, de ott visszafog, megáll (ilyen a zsákhordás, a betegség, a kórház epizódja) - ezek a film saját, igazi szépségei és eddigi holokausztnarráci- ótól részben eltérő sajátságai. Nemcsak a külsőségekben excelláló Schindler listáját haladja meg, hanem Polanskinak a Spielberg-filmnél méltányolhatóbb A zongoristáját is. A Sorstalanság filmrendezője nem akarta azonban, meg sem próbálta szétzúzni vagy gyökeresen elvetni a filmnyelv másoktól is használt, hagyományos kliséit. Zörej, csikorgás, zaj - nem érzelmes muzsika közvetítheti a táborélet igazát. Borowski, Celan, Primo Levi öngyilkosságukkal bizonyították a táborok valóságának örök hatalmát. Döntésüket nemcsak a túlélés elfogadhatatlan élménye indokolhatja. Talán az a nehezen magyarázható, különös „honvágy” is a táboriét egy-egy pillanatának fájó szépsége iránt, melyről Kertész kamasz hőse is beszámol, és amelybe senki nem mer mélyen belegondolni, hiszen akkor az értelmes létezés lehetősége is megkérdőjeleződne. Kopár szavak, idézőjelbe tett szavak alkalmasabbak a világ logikájává váló abszurdum átvilágítására, mint az idézőjelet eredendően nem ismerő mozgóképi nyelv. Játékfilmet a táborról? Számomra paradox módon épp ez adja Koltai Lajos hősies vállalkozásának, roppantul igényes, értékes filmjének méltányolható szépségét: éppen az, hogy az eleve lehetetlent - fikciós film Auschwitzról - ő sem bírta legyűrni, de minden tehetségével kísérletet tett rá. (Népszabadság, 2005. február 10.)
