Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - NYELV ÉS ÉLET - Jakab István: „Eretnek” gondolatok a megújított Magyar értelmező kéziszótár lapozgatása közben
„Eretnek” gondolatok a megújított Magyar értelmező kéziszótár lapozgatása közben nek” érzi magát, s ammiatt aggódik, hogy a nyelvhasználók jelentős része a szó vagy szójelentés standardbeli használatának jogosultságát látja majd abban a tényben, hogy az belekerült a szótárba. Úgy gondolják, ha a szó használatában bizonytalankodó személy nem találja benne a szótárban a kérdéses szót, azt egyértelmű elta- nácsolásnak tekinti a használat tekintetében, de ha benne van, akkor indokoltnak véli a használatát. Talán hangsúlyozni is felesleges, hogy ez a felfogás - noha van alapja - helytelen, s nem egyeztethető össze a szótár funkciójával. Minden tanult, a nyelvészethez valamit is értő embernek ugyanis tudnia illik, hogy az értelmező szótárakba nem aszerint válogatják össze a szavakat, jelentéseket, szókapcsolatokat, hogy azok egyáltalán előfordulhatnak-e a nyelvben, vagy nem. Ezek a szótárak terjedelmüknek megfelelően bővebben vagy szűkebben a nyelv fontosabb szóvagy jelentésállományát, szókapcsolatait közlik. Természetesen a fontossági szempont alapján kimaradó szavak használatát sem tiltja senki. Ami pedig az utódállamokban élő magyar kisebbségek sajátos elemeit (szavait, jelentéseit, szókapcsolatait) illeti, azokról mi, nyelvészek és nyelvművelők is sokáig azt szerettük volna hinni, hogy csak helytelen és ideiglenes nyelvhasználati jelenségek. Nem akartuk ezeket a nyelvi elemek közé sorolni, hiszen a mi magyar nyelvünktől idegenek voltak, s ma is azok. De előbb-utóbb rá kellett döbbennünk: ezeket nem tudjuk teljesen kiszorítani a használatból. Bár az anyaország és a kisebbségek gyakoribb érintkezésének, valamint a magyarországi hírközlő eszközöknek - no meg talán a hazai nyelvművelésnek is - a hatására javulás tapasztalható ebben a tekintetben, az ún. kontaktusjelenségekkel ma is számolnunk kell. Magunkat csapnánk be, ha ennek az ellenkezőjét állítanánk. S mivel a nyelvnek több változata van, s ahogy a standard mellett vannak nyelvjárásiak is, és a szókészletre szűkítve le a kérdést: ahogy a standard szavak mellett vannak tájszavak, szakmai szavak és zsargonszók is - ezek pedig már nyelvi, nem pedig csupán nyelvhasználati jelenségek ugyanígy a kezdetben hibáztatott nyelvhasználati jelenségek is nyelviekké válhatnak idővel, sőt a standardtól eltérő nyelvi elemek használatával a standardtól szintén különböző nyelvváltozat jöhet létre. Ez - Benkő Loránd elmélete szerint - lehet belső nyelvtípus értékű, ha mind a szókészlet, mind a nyelvtani jellegzetességek tekintetében eltér a standardtól (mint pl. a nyelvjárás), de ha csak szókészlet tekintetében különbözik attól, akkor nem tekinthető belső nyelvtípusnak, csak egyszerű nyelv- változatnak. S ha az értelmező szótárakba felveszik a standard szavakon kívül a fontosabb nyelvjárásiakat, szakmaiakat, sőt a standardban nemkívánatos szalonnyelvi meg argószavakat is, vajon helyes volna-e elzárkózni azoknak a szavaknak, jelentéseknek, szókapcsolatoknak a befogadásától, amelyek évtizedek alatt bizonyos határon túli magyar nyelvváltozatoknak már az elemeivé váltak? A magyar nyelvhez pedig - tetszik vagy nem tetszik nekünk - hozzátartoznak azok az idegen hatásra keletkezett, de formailag többnyire magyar (vagy majdnem magyar) elemek is, amelyek idegen hatásra jöttek létre a határon túliak nyelvváltozatában, és szövegükben kifogástalan magyar szavakat helyettesítenek, még inkább azok az
