Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Duba Gyula: Galambtemető (4.) (regényrészlet)
Duba Gyula Galambtemető (4.) (Részlet Az élet leszálló íve című készülő regényből) Talán éppen ezért bűvölt el annyira a vadludak és Makkfejű Sztyepán története, Árva Pronya, a Herceg és az aranyos Kopárhegy, a vadvizek és mocsarak világa, s az a gátolhatatlan és gátlástalan népélet, amely ott messze északon hullámzik és tombol, majd máskor melankolikusan szunyókál s szinte elpirul az életörömtől, mint a vetkőző süldőlány, akinek mohó férfiszemek kilesték titkait. Aztán a távlatok...! A végtelen térségek és kilométerek ezrei, a korlátozhatatlan szabadság igézete, a vadludak költözésének és helykereső röptének roppant térségei! Mindig lelkesedtem a természetért, testem-lelkem vágyódott utána, benne éltem gyerek- és kamaszéveimet, s nem is fegyvertelenül. Jártam a vadak után, néhányat lőttem is, gyerekként alaszkai prémvadász szerettem volna lenni, mégsem érezhettem magam igazán vadásznak! Már akkor is az elvont gondolkodás ösztöne pusztított bennem, rombolt olyan értelemben, hogy egész lényemet akarta! A képzeletemmel szövetkezve olyan volt, akár valamiféle belső romlás a testben, mint alattomos kór a lélekben. Nem engedte, hogy a természet ösztönös, tettekre kész gyermeke legyek. A háború utáni nyomorult években madárijesztőnek tűnhettem fel, kolduskinézetű csavargónak, apám elnyűtt ruháiban, miközben bévül - s ezt valahogy magam is sejtettem - ösztönösen cseperedő kocafilozófus voltam. Néztem és láttam s elemeztem a dolgokat. A furcsa kettősség titkát azóta sem sikerült megfejtenem. Mert a régi hasadtság mindmáig bennem él. Ma is vonzanak a távoli világok, a beláthatatlan sztyeppek és szavannák, az izgalom, vágy és sóvárgás, melyet keltenek bennem a Sziklás Hegység grizzly járta szurdokai és a dzsungelek fülledt sűrűje, s ami velük jár, az elvágyódás és kötetlenség sóvárgása, az átkozott, képzeletszülte kalandvágy. Vonz és hív a messzeség, incselkedik velem. Ma is fellelkesít Hemingway szafarija, s hogy repülőgépével lezuhanva, összetörve s élet-halál közt megéli halálos kalandját, hogy megírhassa a Kilimandzsáró havát! Pompás nagyság, hol van ettől az én futásom a téli hómezőn, deportálások idején?! Vagy talán mégsem...? Képzeletem megsejti a nagyságot, érzem merész tettek pátoszát és a kaland kockázatát, gyönyörét is átélem vagy a bukás zuhanását - a szabadesést -, de a magam életében nem látok minderre esélyt. Lehetőségeit nem észlelem. Mindig bennem lehetett a hiba, a gyengeség. Amikor még fegyverrel - német katonai mauserrel - jártam az erdőt s a mezei horhosokat, már akkor kissé szórakozottan lestem a vadjárást, mert közben önmagam léte felett töprengtem. Med
