Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - TANULMÁNY - Vajda Barnabás: Pszichoanalitikus irodalom - Monarchiairodalom, modern irodalom
88 Vajda Barnabás az irodalom szabadulhatott meg, amely a lelkiség rejtett birodalmában új témákat, új érdeket, új misztikumot talált”21 - vélte Babits a harmincas években. Naturalizmus és szimbolizmus viszonya már csak azért is kibékíthetetlen volt, mert az új stílus - Babits szavaival: az új lelkiség stílusa -, ha egyáltalán valamit, akkor a késő romantikát tekintette ideáljának, amivel viszont a naturalizmus mindenképpen szakítani akart. Érdekes, hogy ezen a ponton a pszichoanalízis szembefordult testvérével (a naturalizmussal) és stilisztikai értelemben inkább testvére ellenségéhez (a szimbolizmushoz) húzott, megteremtve ezzel azt a bizarr helyzetet, hogy a két egymásnak feszülő stílushatás mindkettőjéből képes volt valamit fölhasználni: a naturalizmusból a testi-lelki determináltságot, a szimbolizmusból-dekadenciából pedig a mély lelkiséget. A szimbolista és az analitikus mozgalom között egyéb kulturális párhuzamok is fölfedezhetők. Hasonlóság van például a Freud által hetente egyszer szervezett magántársaság, ill. a szimbolizmus pápája, Stéphane Mallarmé szervezte szimbolista „magánkör” között: Freud minden szerdán, Mallarmé keddenként tartott lakásán kvázi magántanfolyamot, egyikük a pszichoanalízisről, másikuk a szimbolizmus esztétikafilozófiájáról. Párhuzam vonható továbbá a szimbolizmus költői ideálja és pszichoanalízis mint önelemző technika között. Arthur Rimaud 1871-ben barátaihoz írt ún. látnok levelekben vázolta föl újszerű költői programját. A szimbolista költő úgy tudja magasabb szintre helyezni érzelmeit - mondja Rimbaud -, ha eljut az ösztönélet teljes felszabadításához, tudatalatti énjének teljes és pőre feltárásához, eljutva a híres szállóigéig: „Én - az mindig valaki más.” A Rimbaud megfogalmazta szimbolista költőideál, hogy ti. annak az embernek, aki költő akar lenni, első tanulmánya önmaga teljes megismerése kell hogy legyen, szinte semmiben nem különbözik a korai pszichoanalitikusok számára törvényszerűen előírt analízis-tréningtől, ill. más vonatkozásban a rimbaud-i ars poetica ugyanúgy kísérlet volt a költői látomások teljes felszabadítására, mint Freud későbbi szabad asszociációs technikája. 4. PSZICHOANALÍZIS ÉS IRODALOM LEHETSÉGES SZINTÉZIS A pszichoanalízis befogadásáról mint egységes korszakról Magyarországon nem lehet beszélni. Ellenkezőleg: a klasszikus pszichoanalízis harminc évén (kb. 1900-1933) belül több alkorszak figyelhető meg, következésképpen egy-egy író életében lényeges lehet, a recepciós folyamat melyik stádiumában vizsgálódunk, tekintve, hogy a jelek szerint akár egyetlen írói életművön belül is lehetséges az elfogadástól az elutasításig a recepció teljes spektruma: például Füst Milán és Kosztolányi Dezső kételkedő naplóbejegyzései, újságnyilatkozatai, valamint az Ember- ismeret körkérdésére adott válaszai (Az Emberismeret körkérdése magyar írókhoz: A pszichoanalízis hatása írókra és irodalomra. Emberismeret, 1935) árulkodnak erről a recepció során megnyilvánuló hangulatingadozásról. A pszichoanalízis mint írói művekben fölbukkanó téma fölfogható úgy,
