Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - TANULMÁNY - Neszméri Tünde: A magyarországi szlovákok Závada Pál regényeiben
A magyarországi szlovákok Závada Pál regényeiben 79 hegyvidék (...) Magyarország ellenben síkföld, s itt segítségére jön a Národné noviny c. szlovák lap 1918. március 19-i száma is. „Hatvantól délre a kunok és ajazigok síkságai terülnek el.” Pontosítsuk ezt egy kissé: ama rónaság lakói az idő tájt (...) magyarok voltak. De olvassuk csak tovább „Nyomasztóan hat ez a szlovák lelkekre.” (...) Azt, hogy a végtelen rónaság a szabadság képzetét kelti-e a szemlélőben, alkalmasint nem lehet politikai vagy nemzeti előítéletek alapján eldönteni.” Ez az idézet azt mondja ki, hogy néhány szerző szerint a szlovákok a hegyekben érzik jól magukat, amivel Ancika biztosan nem ért egyet: „Én szerettem itt lakni... Milyen ország az? Hegyek vannak...”31 A Milota szereplői nem olyan öntudatosak, hiszen az első világháború előtt indultak be azok a törekvések, amelyek aztán az Osztrák-Magyar Monarchia szétszakadásához vezettek, a Milota ideje alatt, illetve a második világháború után a szlovákoknak már volt államuk, és aki csatlakozni akart az országhoz, az a lakosságcserének köszönhetően ezt meg tehette, úgy, hogy gazdaságilag semmit nem veszített. A Ház a piactérenben a szlovák nyelvet is inkább csak az öreg szolgáló miatt használják, mert az nem ért rendesen magyarul. „Én csak a nyanya miatt, utal Kohut a cselédre, hogy: Nem tud magyarul!”32 Van utalás a színdarabban arra is, hogy nem ilyen volt a negyvenes évek második felében a szlovákok öntudata, illetve a betelepülő magyarok nemzeti érzülete sem olyan volt, mint ahogy azt a színdarabban játszották. Ezen a témán veszekedtek is az öregek a rendezővel, Kohut Miskával. Gyurka bácsi kezdi a vitát: „Én eljátszom neked, apukám, ezt a részeges parasztot, mondom, és bohóckodok én teneked a kedvedért, tudod, hogy minden marhaságba’ benne vagyok. De azért azt tudni kell, hogy nem ez volt itt 1947-ben a szlovák nemzeti érzület. De a magyar se!, szólt közbe Kurunczi bácsi, mert ő is akkor ott állt még. Nem csak ennyi!, mondom. Itt akkor ennek komoly, szorgalmas gazdák álltak az élén, őszinte nemzeti hittel. És beszéltek szlovákul rendesen, igaz, hogy nem az irodalmi nyelvet, de nem az volt a tipikus, hogy »nacsim elintézovaty«! Ha ezt mondjuk látná az én volt padtársam, mondom, aki máma kollégiumigazgató Galántán, hát jogos volna, ha kikérné magának! Mert az ő apja nem így viselkedett!” A vita tovább folytatódott: „Mert nem mondom én, hogy a darabban ne legyen egy ilyen iszákos, hőbörgő alak, mint én. De mért nincs egy normális szlovák is? Meg normális magyar?!, toldotta meg Kurunczi bácsi.33 Kohut, a kitelepítési agitátor nem tud szlovákul, Milota boltosék pedig ugyan ki szeretnének települni, de ők is csak a szolgáló miatt beszélnek szlovákul, és csak az áttelepülés miatt „válnak” szlovákokká, Adamecné be is vallja Kohutnak, hogy nem tud szlovákul írni, aki aztán szintén elárulja, hogy hát neki is nehezen megy az írás, meg a beszéd is könnyebb magyarul. Mint mondja is a bemutatkozásnál Milota boltosnak: „Ha szabad magyarul is... (...) Megtanul az ember, na! Szlováknak születik, aztán, ugye, mégis...”34
