Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Mács József: A költészet örök csillagai alatt (Tőzsér Árpáddal a szülőfalujában)
61 Mács A költészet örök csillagai alatt Tőzsér Árpáddal a szülőfalujában Költőkkel (CselényiLászlóval és Tőzsér Árpáddal) utazom Gömörországba, azaz haza, s egész úton Rimaszombat felé azon gondolkodom, miképp fogad majd bennünket szeretett városunk irodalomkedvelő népe a Globus et locus - Régió és irodalom címet viselő rendezvényen. Vonzza-e vagy inkább taszítja őket a tudós cím, s mire jó ez nekik a már-már kilátástalan életükben, amikor a városban és a járásban szinte elviselhetetlen a munkanélküliség. Ilyenekre gondolok autóvezetés közben, Nyitrát, Zólyomot és Losoncot érintve, célunk felé suhanva. Tőzsér meg arról gondolkodik hangosan, hogy indulás előtt, ránk várva, Márai egyik könyvét olvasta, de nekem úgy tűnik, hogy be is tanulta, mert szinte szóról szóra felmondja az olvasottakat. Míg hallgatom, azon töprengek, vajon egy ennyire okos költőt nem bénít-e alkotómunkájában a józan megismerés, nem fog- ja-e vissza az értelme a képzelőerejének a szárnyalását? A másik oldalról meg Cselényi mondja a magáét, aki természetesen mindig mást akar, mint ami van, most azt akarja, hogy házasodjon össze a Pozsonyban megjelenő Irodalmi Szelme a Rimaszombatban jegyzett Gömörország c. folyóirattal, hátha úgy nagyobb lesz két folyóirat iránt az olvasói érdeklődés. S az ötlet talán nem is lenne rossz, csakhogy természetesen a különböző érdekek összekapcsolása szükségeltetne hozzá, s az már sohasem egyszerű. Osgyánon átrobogva Tőzsér a kopár, csupán néhány fával, bokorral tarkított domboldalra mutat, jelezve mindkettőnk számára, térjünk vissza vágyálmainkból az élet valóságos világába, mert a domb hajlatában állt valamikor a Feketerét nevű tanya, s azon a tanyán volt juhász az ő dédapja és nagyapja! Odapislantottam, tanyának azonban nyomát sem láttam, régen elhordta az idő szele. Amit azonban Tőzsér a juhászelődeiről mondott, elhittem neki, mert harmincvalahány éves korunkban számos verekedésszagú helyzetben magam is tapasztalhattam, hogy az ő ereiben is szilaj pásztorok vére folyik. Rimaszombatig már másról sem folyt a szó, csak a juhászősökről. Mintha Márai könyve helyett most Illyés verseit vettük volna elő. A rimaszombati Daxner utcai Közösségi Ház kicsiny termében várakozó kicsiny közönség billentett vissza bennünket véglegesen a jelenbe. Rá kellett ébrednünk, hogy a szlovákiai magyar irodalom és művelői iránt az utóbbi időben ugyancsak megcsappant az érdeklődés. Az olvasó nem tud mit kezdeni az íróval, az író meg már nem tud olyat mondani az olvasónak, ami lekötné a figyelmét. Patthely-
