Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Tőzsér Árpád: Molnár Albert meglátogatja Bátory Zsigmondot, a libokovici remetét. Az elkárhozott Faustus szelleme munkához lát (Tanulmány a Faustus Prágában c. drámai költeményhez)
Molnár Albert meglátogatja Bátory Zsigmondot, a libokovici remetét egy nyelve van: a szent római hit, s ki a tudást választja, e hitet választja. - De már a premissza is rossz: váltás-e az ilyen váltás valóban, s nem visszatérés-e valamihez? Nem az vált vajon hitet, ki letér az egy igaz útról? S nézd Bocskait! O a bizonyság, hogy hová vezet a külön út: fegyveres áruláshoz! Molnár Nézném inkább Mátyást, a néhait, ki Corvinát szerzett, nem csak hadat. Báthory S néztem volna bár inkább én is őt! Bocskainak is akadt volna sötét börtön Világos várában, ahogy anno Szilágyi Mihálynak akadt, s most nem volnék „áruló rokona”. Molnár Nagyságos úr, pártatlan a tudás! Én Istent szolgálom s az emberi boldogulást, s aki ebben segít, annak is a hü szolgája vagyok. (Ebben a pillanatban Molnár és Báthory között megjelenik Faustus, illetve annak ördögformájú szelleme. A következőkben mindig ahhoz hajlik, aki éppen beszél. Csak a közönség látja, Molnár és Báthory nem. A szoba közepén álló állványról nagy robajjal a földre zuhan a portré. Báthory és Molnár két oldalról megfogja, s a helyére teszi. Molnár meghökkenve tapasztalja, hogy most a kép egy idős, töprengő férfit ábrázol. Közelebb hajlik hozzá, s felváltva vizsgálja Báthory arcát s a képet. Látja, hogy Báthory nem látja, amit ő lát. A továbbiakban viszont a fejedelem magatartása mintha a képhez igazodna: az addig határozottan s pátosszal beszélő Báthoryt felváltja a megtört, bizonytalan, szkeptikus Báthory.) Báthory Aki segít! - mondod, kedves barátom. Csakhát ki és mi segít?! S te magad valóban szolgálod céljaidat?
