Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - KÖSZÖNTJÜK A HATVANÉVES GÖRÖMBEI ANDRÁST - Duba Gyula: „...érti és »érzi« a kisebbségi lét drámáját...“
12 Görömbei András köszöntése 60. születésnapján szerítette ránk őket! Ma sem kerülhetők meg, aligha mellőzhetők! Klasszikusaink hitelessége és müveik mélysége az általuk megjelenített drámai igazságokban és létkérdéseink nyelvi ábrázolásában gyökerezik. Napjainkban ez az elemi törvény- szerűség mintha új megfogalmazásra és kifejezésre várna. Valamiféle reneszánszát igényelné! A globalizálódás mindenütt jelenvaló, objektív árnya és az európai jövő látomása megemeli a kérdés jelentőségét. Bonyolult világban élünk, életünk szerkezete egyre összetettebb. Mintha a fogalmak elveszítenék súlyukat s a szavak igazi értelmüket! Drámaian élünk továbbra is, ám a konzumlét kultúrája kicsorbítja a tragédiák élét és a könnyedség légkörét terjeszti. A közepes jólétben a pénz filozófiája olyan érzést kelt, hogy aki szegény, magára vessen! A képi látványra építő videomüvészet határtalan lehetőségeket biztosít a képzeletnek, s az ember elveszíti valóságérzékét. A képernyőn minden lehetséges és nincs súlya semminek! Mintha egyre inkább illúziók világában élnénk. A technika a legképtelenebb fantazmagóriákat is képes megvalósítani, műszakilag minden látvány lehetséges. S a gondok egyre elhanyagolhatóbbak! A kultúra anyagiasulását és a közösségek felbomlását az érzések sekélyedése és a gondolatok súlytalanodása kíséri. A médiák tömegkultúrája fiktív „felszabadultság” érzését és könnyed kötetlenség látszatát kelti. S közben az ember élőn érzékeny maradt, és az élet sem lett gondtalanabb! Irodalomtörtönete azt bizonyítja, hogy Görömbei András érti és „érzi” a kisebbségi lét drámáját, belső ellentmondásait. Nemzeti és állami hovatartozása kü- lönféleségét, a szülőföld és haza fogalmának másságát, anyanyelv és hivatalos vagy államnyelv ütközéseit, a kulturális zártságot és szellemi magányt, a másodrendűsé- gi érzést és az ebből fakadó dacot, a csökkentett lehetőségeket! A háború után mindezekről hosszú ideig alig beszéltünk, majd elneveztük „kettős kötődésnek”, a belőle következő erkölcsi-szellemi magatartást pedig „hídszerepnek”. Máig el nem évült fogalmak. Köztes állapotot és egyedi létformát, mintegy sajátos minőséget jelentenek. Görömbei korán megérezte ezt a sajátosságot, kereste kutatásaiban, és értékelésében szempontként alkalmazta. Nem is eredménytelenül, mindjárt a kezdeteknél botrány lett belőle! Irodalmunkról írt esszéje az Alföldben jelent meg s vihart kavart. Pedig nem tett mást, mint kellő formaértékkel társítva elemezte és kiemelte az általa hitelesnek és fontosnak vélt valóságszemlélet irodalmi képviseletét. Abban a korban a nemzetiségi létkérdések igazságai az ideológiai türelmetlenség borotvaélén táncoltak. Irodalmunk vezető testületé, a szekció vezetősége is tiltakozott a minősítések és értékelések ellen. Vér, ahogy mondják, nem folyt, ám Görömbeinek s a közéletben is, az ügy felesleges gondokat okozott. Szerencsénkre azonban meggyőződésétől nem tántorította el. Van valamilyen benső erő a nemzeti lét ontológiájával összefüggő kérdésekben, amely megragadja és nem engedi el az embert. Talán a tény, hogy az ilyen gondolati értékek mély érzelmi humuszba ágyazódnak! A logikai igazságokat érzéki bizonyosság támogatja. Ennek hatására igazságérzete és a gondok súlya hűségre kényszeríti a
