Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Komoly mondanivaló könnyed tálalásban (Évadnyitó Komáromban és Kassán - kritika)
SZÍNHÁZI ÉLET dalom, A nagy fejedelem c. drámáját sikerrel játssza a Thália Társaság. Lengyel úgy dönt, hogy per excellence drámaíró lesz, s a közönség lovat is adott alája. A hálás utókor - talán a későbbi elkerülhetetlenre célozva - újabb sikert s Vöjnits-dí- jat hoz a számlájára. Szakít a hagyományos drámaírói sablonokkal, művei nem ún. tipikus magyar darabok, helyszíne nem a magyar ugar, s inkább a cselekmény merész felvázolásával, s új problémák színrevitelével akarja meghódítani az elandalított szerelembús, kacagányos magyar közönséget. S az, hogy magyartalanítja drámáit, megnyitja számára az utat a külföld felé is. Várja a Nyugat, s az elkerülhetetlen világsiker. Amerikában csak Molnár Ferenc ismertebb nála, s ha már ekkora a kinti ünneplés, megtalálja ismét az Óhaza is. 1909-ben a Vígszínház viszi színre talán máig legismertebb, egzotikus környezetben játszódó darabját, a Taifunt, s 1912-ben Bíró Lajossal közösen írják A cárnőt. A Taifunt már 1914-ben megfilmesítik, s Lengyelt tárt karokkal várja Hollywood. 1939-ben megfilmesítik a Ninocskát - Greta Garbó első nagy sikere — , s 1943-ban Ernst Lubitsch a Lenni vagy nem lenni c. filmet, Lengyel Menyhért forgatókönyve alapján, amely Charlie Chaplin Diktátora mellett a másik korabeli Hitler-szatíra. A filmet 1983-ban újraforgatják Alán Johnson irányításával, már nem sok sikerrel. Lengyel bár mindent elért Amerikában, mégis hazatér, s hosszú életének utolsó napjait Budapesten tölti. Müvei vele együtt hazatérnek, a Róza néni, a Ninocska (Hernádi Judittal a címszerepben), a Taifun (Mácsai Pál remek főszereplésével) s A Waterlooi csata mind kasszasiker. Még a Lenni vagy nem lenni is színpadra kerül a Nemzeti Színházban. A Waterlooi csata 1981-ben kerül be a magyar köztudatba, amikor Lengyel György tévéfilmet forgat belőle Kállai Ferenccel, Hernádi Judittal és Márkus Lászlóval. A darab a naplójából Vinkó József összeállított Életem könyve mellett visz- szaemlékezés a hollywoodi évekre, a filmcsinálás kezdeteire. Ma már mosolyogva nézzük ezt a kissé túlcizellált történetet, holott egy idő után rájövünk, hogy ez a történet ízig-vérig mai történet, s a darab szereplői egyebet sem csinálgatnak, mint kacsingatnak múltból a jelenbe, jelenből a múltba. Mi sem bizonytja ezt jobban, mint a második felvonás nagyjelenete, ahol kemény harcok folynak a forgatókönyv író és a botcsinálta producer között arról, hogy hogyan is érjen véget a darab. S a producerek nem átallják még a forgatókönyvet is meghamisítani. Hisz a néző mindenekelőtt, s mint a végén kiderül, ugyanaz kell a bugyuta tömegnek, mint a dúsgazdag filmcézárnak. Lengyel Menyhért darabja mindenesetre nem sokat törődik a jellemkomikum felvázolásával, inkább helyzetkomikumokra épít, s ezt a szálat építgeti több-kevesebb sikerrel Schlanger András is a komáromi Jókai Színházban. Schlanger nem először rendez Komáromban, legutóbb tavalyelőtt Jókai fanyar komédiájából, a Gazdag szegényekből csinált énekes vígjátékot, amolyan magánszámok szellemes tárházát igen frivol befejezéssel. Az, ami akkor sikerült, nem annyira jött össze most. Lengyel darabja szintén megérdemelt volna egy komolyabb dramaturgot, aki vállalta volna a túl hosszúra sikeredett második felvonás
