Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Szalay Zoltán: Game over (novella)
Szalay Zoltán édesapja nyolc körül ér haza, s ilyenkor a fiúnak mindig otthon kellett posztolnia, minden ellenkezése ellenére is. Csumó nem úszhatta meg, hogy Dávid édesanyja alaposan kifaggassa. A „mi újság a lányokkal?”- és „hogy vannak az otthoniak” típusú gyűlölt kérdések abszolválása után Dávid is előadhatta kérelmét. A legnehezebb az volt, hogy ki kellett találni, miféle előadásra is készülnek az osztállyal.- A Rómeó és Júliát nem Petőfi írta - jegyezte meg az asszony, de nem kételkedett egy percig sem. - Legközelebb jobban figyelj oda, fiacskám, megértettük egymást? Shakespeare. Rendben?- Koszi, anyu, nyolcra otthon vagyok.- De ugye nem fog átverni ez a rohadt füstös, ugye? - kérdezte már odakint Dávid Csumótól, útban Pestáék háza felé.- Nem tudom.- Mert már így is alaposan feldühített.- Megvan a pénz, ez a lényeg, Dávid. Időközben alaposan besötétedett. Kutyaugatás kísérte a falun végigvonuló gyerekeket. A Pestáék háza felé főleg idősebbek laktak, lerobbant házikókban, gazzal benőtt udvarokkal, beteges külsejű macskák mászkáltak mindenfelé. Az e- gyik ház galambokkal volt ellepve, az öreg Gergő bácsi háza: galambembernek csúfolták, akik nem szerették. Galambjai sok házat összerondítottak a környéken, de legjobban természetesen a sajátját, mely már alig látszott ki a galambpiszokból. A madarak most is vadul repkedtek a ház környékén, az egyikük kis híján nekirepült Csumónak, aki heves káromkodások közepette hessegette el őt magától.- A hülye galambember már belefullad a galambszarba, de nem képes elhajtani ezeket a rohadt dögöket - méltatlankodott. Dávid alig vette figyelembe. Pestáék háza csendesebb volt, mint rövid idővel ezelőtt, a gyerekek mintha elhallgattak volna, de továbbra is ki hallatszottak a bentiek reszelős sikítozásai és vad kurjongatásai. A kutyák fáradtan nyivákoltak és ugattak, néha-néha kifutottak az udvarra, aztán visszavágtattak a ház belsejébe.- Ferkó! - kiáltotta el magát habozás nélkül Dávid, mikor megérkeztek.- Csak nehogy megint kihozza magával a sok baromságát - jegyezte meg Csumó. Észrevétlenül jött ki a házból a fiú, a gyerekek megrezzentek egy csöppet, amint megpillantották a kapuban állva. Manóformájú volt, mintha egy mesebeli koboldocska termett volna előttük.- Megvan a pénz? - kérdezte, miután gyanakodva körbepillantott.- Hozd ki a kart! - rivallt rá rögvest Dávid. - Siess. Ferkó visszahúzódott a kapuból, s hamarosan ugyanolyan hirtelen előbukkant, kezében az irányítókarral. Felmutatta.- Itt van. Jó állapotban.
