Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Szalay Zoltán: Game over (novella)
Game over Ferkó tizenegy éves volt, de már igazi üzletembernek számított, persze a szónak valamiféle speciális értelmében. Az iskolát egy évvel korábban abbahagyta, édesapja, Pesta elintézte, hogy senki ne zaklassa őket emiatt. A fiúra otthon volt szükség, nem az iskolában, ahol a valós életre aligha készítik fel a gyerekeket. Pesta szerette volna azt is elkerülni, hogy fiát megalázzák a többi gyerekek a származása miatt, nem is engedte neki, hogy másokkal, mint cigányokkal barátkozzon. A szomszéd faluban, három kilométerre innen, jóval több cigány élt, hozzájuk járt át Ferkó, ha játszótársra volt szüksége. De tizenegy éves korára ő már kinőtt a játékokból: a megélhetésért kellett küzdenie. Eladott és felvásárolt, elsősorban a szomszéd faluban élő cigányokkal kereskedett, de hébe-hóba helybeliek is felkeresték, hogy üzletet kínáljanak fel neki. Ferkó apjával ellentétben alacsony volt, vézna, gyenge testalkatú. Keveset e- vett, sokat betegeskedett, keveset beszélt, de nagyon jól értett ahhoz, amit csinált. Furfangos volt, és gyorsan tudott gondolkodni, amikor kellett. De leginkább cigányokkal szeretett üzletet kötni. A többiektől tartott némileg. Annak ellenére is, hogy tudta, néha nagyon könnyű túljárni az eszükön. Már sötétedett, mikor Dávid és Csumó megérkeztek a házhoz. Alattomosan sötétedett: csendes, lopakodó sötétség volt, lustán mászott elő a fekete sarkokból és a beláthatatlan zugokból, hogy végül mindent bekebelezzen. A házból különféle hangok hallatszottak. Csendes, visszafogott kutyamorgás, talán valamelyik kisgyerek játszott a kutyákkal, talán nem a legóvatosabban; gyereksírás: keserves bömbölés, mintha ördögök rabolták volna el éppen valamelyik csöppséget; fájdalmas, soha véget nem érőnek tűnő köhögés; rekedtes kiabálás, ideges feleselgetés, hadaró szövegelés, felháborodott vitatkozás hangjai. Dávid beállt az ablak alá, mely nem szigetelt éppen tökéletesen, a behúzott függönyök közötti résen bekukkantott.- Én be nem megyek ebbe az ólba! - fordult undorral Csumó felé.- Akarod azt a kart, vagy nem? Amúgy szerintem nem kell bemennünk, bekiáltasz a Ferkónak, és kijön. Még az is lehet, hogy kint van valahol az udvaron.- Az udvaron szerintem nincsen senki. Dávid a roskadozó fakerítés elé lépett, a palánkok között belesve szemügyre vette az udvart. Biciklik, taligák, kerekek, gyermekjátékok és ezerféle meghatározhatatlan kacat havert szanaszét odabent, de élőlényt nem látott.- Rajta - biztatta Csumó -, kiálts be. Dávid kétkedve pillantott barátjára, de végül rászánta magát, s egy középhangos „Ferkó” kiáltást eresztett el. Semmi nem történt erre. Odabent minden folyt ugyanúgy tovább.- Ferkó! — ordította el magát teljes erejéből most Csumó. A kutyák felugattak. Egyikük kirontott az udvarral, dühödt csaholással nekirohant a kerítésnek, nyikkant egyet, majd visszavonult. Rövidesen mindkét eb kifutott, nagy hanggal ugatva. Nyomukban ott jött a kis Ferkó.
