Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Tóth Elemér versei (Karácsonyi ének, Örökös béke, Sirató, Lám, az évek ekéi…)
Tóth Elemér versei Lám, az évek ekéi... Lám, az évek ekéi fölszántották az arcom... Nem tudok már remélni; világgá kell szaladnom! Bizony! Ki hitte volna, hogy elkopik a kedvünk?! Hogy nem hajiunk a jóra ott, ahol sátrat vertünk?! Az ellenség kevés volt, álnok barát ezernyi... Mind rágalmakat koholt; cél: a RONGYOT emelni! Igen. Ki hitte? Én nem! Én, a naiv parasztfi, akinél minden érdem: becsülettel haladni... Akinél nem számított ki, milyen fészekalja, aki mindig - s nem itt-ott - a jót jóval habarta. Igen! Ki hitte volna, hogy elkopik az ének?! S aki szívünkbe fonta, mindnyájan feledtétek?! Jön-e még fény, varázslat, erőt adó esetleg?! Építünk-e még várat - vagy csupán csak keresztet? Megyünk-e még csatába? Bizony, ki hitte volna, hogy az életünk árva; mégsem hajiunk a jóra... Vetünk-e még, barátom?! Dús kalászok igéznek... Fölfáj a múlt, ha látom, hogy pereg el az élet. Lám, az évek ekéi fölszántották az arcom... Nem tudok már remélni; világgá kell szaladnom!
