Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - TALLÓZÓ - Alexa Károly: Spiró György: Fogság
TALLÓZÓ mes dolog valamely helytartóra nézve a tartományban lakó zsidókat megbántani, mert biztos lehet benne, hogy ha ezt teszi, hazatértekor a főváros csőcseléke füttyökkel fogja fogadni... E zsidóság, habár nem képezte legörvendetesebb vonását azon semmiben sem örvendetes képnek, mely a népek e korbéli összevegyülésében tárul szemünk elé, mindazonáltal egy, a dolgok természetes rendjéből kifejlődött történelmi momentumot képez, melynek létezése felett az államférfi nem térhetett napirendre, s mely ellen nem volt szabad küzdenie... Valamint Sándor, midőn az alexandriai zsidóságnak alapját megvetette, nem sokkal kevesebbet tett e nemzetért, mint a- mennyit ennek Dávidja tett a jeruzsálemi templom felépítése által, azonképpen adott Caesar is a zsidóknak Alexandriában úgy mint Rómában különféle kedvezményeket és előjogokat... A zsidóság az óvilágban is hatékony kovásza volt a világpolgárságnak és mint ilyen kiváló jogosultsággal bírt Caesar államában, melynek politikája tulajdonképpen nem volt egyéb világpolgáriságnál, s melynek népiessége végre is csak humanitásban állott.” Becslések szerint a zsidóság létszáma ekkor mintegy 4,5 millió, a világ összlakosságának 1,8 százaléka (ma kb. 13 millió, százalékban szinte kifejezhetetlen) - súlya és jelenléte természetesen ennél az arányszámnál sokkal jelentősebb, tekintettel arra, hogy a diaszpórában mindenütt a nagyvárosokban koncentrálódik, gazdasági erejéről, alkalmi politikai és folyamatos kulturális-szellemi befolyásáról nem is szólva. (Akkor is, most is.) Spiró regényének szűkebben vett tárgya, vagyis inkább közege a római császárság első százada, a római világbirodalom megszilárdulásának időszaka és a zsidóság terjeszkedésének második nagy hulláma, az első emlékezetes - alexandriai - pogrommal, a zsidó élet Rómában, Júdeában és Alexandriában, időben Tiberius regnálásának vége tájától Néró meggyilkolásáig, a keresztényüldözés kezdetéig s a nagy zsidó lázadás kirobbanásáig. A kor, ha a regény szereplői ezt nem is tudatosítják, csak megélik, Európa születésének kora, a nagy kulturális-vallási-flozófiai és morális „szinkretizmus” ideje, azé az egyesülésé, amikor a görög, a latin, a zsidó és a keresztény elemek (némi halvány keleties mozzanatoktól sem mentesen) kezdik keresni helyüket egy közös geográfiai és mentális térben. Annak a törekvésnek a kora ez, amelyet majd a reneszánsz fog igazán tudomásul venni. Mindez most - esetünkben - azt is jelenti, hogy ha a regénynek nem is, de a históriának és a zsidóság életének - mondhatjuk: legalábbis távlatosságát tekintve - legfontosabb eleme ekkor a kereszténység „létrejötte” és - elsősorban - Pál apostoli missziója révén rohamos terjedése a birodalomban. A hívő keresztény (keresztyén) olvasó számára természetesen ez az esemény - Krisztus - csak másodsorban történelmi tény: mindenek előtt az üdvtörténet legnagyobb pillanata. Ennek következtében - feltehetően - van vagy lesz a Fogságnak keresztény olvasata, ahogy nyilván van vagy lesz zsidó olvasata is, nem beszélve az ateistákról, akik közé - beismerése szerint - a szerző maga is tartozik. (Persze az sem egészen mindegy, hogy valaki ateistaként mit is tagad meg: a maga zsidó vagy a keresztény hitbéli hagyományait.) S ennek kapcsán kell tennünk elöljáróban egy fontos, elhatároló megjegyzést.
