Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - VENDÉGKRITIKA - Bedecs László: Prágai szín (Tőzsér Árpád: Faustus Prágában című verses drámájáról)
VENDÉGKRITIKA BEDECS LÁSZLÓ Prágai szín Tőzsér Árpád: Faustus Prágában A Faust-legenda minden bizonnyal azért tud a modern európai kultúra egyik alapműve lenni, mert az újraértelmezések mindig más és más aspektusát villantották fel az eredeti mű morális tartalmának, illetve az ezzel kapcsolatos végtelen kételyeknek. Heine, majd Thomas Mann Doktor Faustusa, Bulgakov Mester és Margaritája, Liszt Faust-szimfóniája vagy Szabó István Mefisztója különböző eszközökkel, de ugyanazt a problematikát járja körül: a bűn, a lelkiismeret és az elkárhozás viszonyát, illetve az élet könnyedségének csábítását. Tőzsér Árpád Faustus Prágában címmel közreadott drámai költeménye is ehhez a tradícióhoz csatlakozik, még abban is, hogy a hangsúlyokat igyekszik máshová tenni, mint elődei. Az 1604-ben, Prágában játszódó dráma három részből áll: középen egy álomjelenet, mely a teljes terjedelem közel felét teszi ki, míg a mű elején és végén két rö- videbb felvonás, melyek egyrészt a probléma felvetéséért, majd - az álomjelenet értelmezésén keresztül - kibontásáért és továbbgondolásáért felelősek. Ez a szerkezeti megoldás Az ember tragédiáját idézi, azaz a madáchi eszmeiséget is bevonja a műbe, de nemcsak ezért találó, hanem azért is, mert a tizenhetedik századi díszletek, a szereplők által beszélt nyelv, illetve a kapcsolatok szokásrendje is szinte álomszerű, értve ezalatt mindezek távolságát és furcsa idegenségét, megragadhatatlanságát és instabilitását. Hiszen Tőzsér egy olyan világba kalauzol el minket, ahol az ördög bármikor, bárki mögött és bármilyen alakban feltűnhet, megváltoztathatja az események mene- tés, vagy alapvető döntésekbe kényszeríthet bele. Ahol a papagáj jambusokban beszél és arannyal tömi a hasát, Prágát pedig néha nappal is sötétség borítja. Valójában egy identitásdrámáról van szó, melynek központi alakja Szenei Molnár Albert, akinek bécsi katedrát ajánlanak fel, ám ennek feltétele, hogy református hitéről katolikusra kell áttérnie. Molnár a döntési helyzettel szembesülve epilepsziás rohamot kap, eszméletét veszti, és ezalatt látja álmát, a Lucifer által elszámoltatásra Prágába rendelt Faustról. Ébredés után meghozza döntését: inkább vidéken marad, és hitét nem adja fel. A művet záró monológ az önmagunkkal szembeni tisztességhez szóló óda, melybe beleszövődik az önazonosságot szavatoló kulturális örökség tiszteletének igénye is. Ez a döntési helyzet mint életszituáció azonban egyáltalán nem középkori specialitás. Tőzsér darabjába könnyű belelátni a diktatúrák ezreket megnyomorító logikáját, vagy épp a többségi állam néhol csak finomra jelzett elvárásait a másságát őrizni igyekvő polgáraival szemben. Molnárnak csak a hitét kellene megváltoztatnia, és kinyílnának előtte az egyetemek kapui. És ez a csak itt valóban nem idézőjeles, hiszen
