Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Aich Péter: A naumburgi fivérek (esszé)
Aich Péter túrát is, de valahogy nem volt megelégedve. A szobrokba be akarta sűríteni mindazt, a- mit a megmintázandó alakokról tudott és elképzelt, legyen bennük az igaz valóság, a suhanó álom, meg az is, amit nem lehet (kimondani persze), e gondolat nem hagyta nyugton, ugyanakkor a köznép tartson tőlük, mint uruktól, jótevőjüktől és alapítójuktól, s a püspök úr eléggé ájtatosnak minősíthesse, úgy nézzenek ki, mintha szentek volnának, és nem is, mert hiszen nem voltak szentek, csak Hermann tett úgy, mintha. Paul erősen arra gyanakodott, mindez reklám csupán, vagyis akkori szóhasználattal élve tettette magát az őrgróf, bűneit palástolandó, már amennyiben azoknak tudatában volt, Hermannak ez biztosan nem esett különösen nehezére, Paul szerint tudathasadásban szenvedett, ugyanis azt mondták akkor, bolondos vala egy kissé az úr. A harcban rámenős, azaz kegyetlen volt, sosem ejtett foglyot, ezért, ha vesztésre állt a csetepaté, ellenei jobbnak látták inkább megfutamodni, pedig a váltságdíj jó üzletnek minősült, korholta is emiatt Ekkehard. Ám Hermann otthon olyan ártatlanul viselkedett, mintha mi sem történt volna (hiszen - akkori fogalmak szerint persze - az ellenfelet lekaszabolni dicséretes hőstett), mit nekem váltságdíj, vonta meg a vállát, nem vagyok kalmár, s litániáról litániára járt, vacsora után pedig másnap reggelig böjtölt. A püspök úr néha szintén enyhén megrótta, mármint amiatt, hogy gyónni nem járt, csak áldozni, de inkább csak célozgatott erre, mivel végső soron neki is haszna volt Hermann harcmodorából, hiszen így az egyház leendő vagyona is bővült (a váltságdíjat leszámítva), bár néha mégis hozott egy-két pogány hadifoglyot a megtérítés végett, nesze neked, püspök. Hermann személyiségének lényege ebből állt: kaszabolt és imádkozott, másra tulajdonképpen nem is tellett (majdnem). Amikor lóra pattant, menten dühöngeni kezdett, vérben forgott a szeme, reflexsze- rűen, utóbb már saját katonái is tartottak tőle, úgyhogy azt eszelték ki, nem illik a gróf úrnak lovon közlekednie, egy hintónak kinevezett szekér jóval méltányosabb, annál inkább, mert ő az idősebb, megilleti hát. A gondolatot Ekkehard öccse ihlette, mert bátyja kezdett némileg kezelhetetlenné válni, a kiruccanásokon, ahogy a bosszú- és hódító hadjáratokat nevezték, viszont szinte nélkülözhetetlen volt. A stratégiát ugyan Ekkehard eszelte ki, a taktikát azonban Hermann magának követelte, kizárólag a lerohanást alkalmazta, oly vehemenciával zúdult az ellenségre, mint egy forgószél, amely mindent elsöpör, por és hamuv vagymok, mondhatták volna a szláv érintettek, ha ugyan tudtak volna magyarul, egy mai pszichoanalitikus azonban valószínűleg szexuális anomáliát emlegetne Hermannal kapcsolatban, bár - lassan a testtel - nem így volt ez egészen, túl egyszerű lenne. Ettől függetlenül mindent összevetve eléggé sikeresek voltak a fivérek, nem csoda, hogy Ekkehard (a második, tehát az öcs) saját ötletei sikerén felbuzdulva alaposan beképzelt pasas volt, bár óvatossága és meggondoltsága azért némileg fékezte benne az önbizalom túltengését, csakúgy, mint a patthelyzet Gunzelin bácsikával, aki nyughatatlan piszkálódásával alaposan föladta a leckét, terjeszkedés helyett védeni kellett a meglévőt, amíg Gunzelin bácsi meg nem halt, azután az építkezéssel kellett és lehetett többet foglalkozni (értsd: előbb mások rovására szerezni, hogy legyen miből), és hát Ekkehard idővel belefáradt mindebbe, aminek következtében lassan beletörődött őrgrófi mivoltába, apja császári ambíciói helyett a megmaradás lett a lényeg. Reglindis, Hermann felesége, a lengyel király, I. Vitéz Boleszláv lánya volt. Tulajdonképpen rangon alul ment férjhez, egy királykisasszonynak császárfi, királyfi, vagy legalább királyi vérből származó férj dukál, na de Reglindis esete más. A papa
