Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)
Bárczi Zsófia jóval központibb szerepet szán a katolikus irodalom küldetéses jellegének7. Balla Borisz a katolikus irodalom célját és egyedüli ismérvét a „természetfölötti valóságnak titokzatos jeleire” való rámutatásban látja, „már itt lent, a földön”.8 A küldetéstudat sokszor összekapcsolódik a teljes élet megmutatásának igényével, ennek jegyében zárják ki a „fehér irodalmat” ismételten a katolikus irodalom köréből. „A tételes vagy nemesebb formájában imádságos költészet tehát csak része, talán nem is tetemesebb része a katolikus költészetnek, mert a katolikus költőnek éppen arra szól a küldetése, hogy az egyetemeset, a katolikumot mutassa meg a teljes életben, mit a dogmák és tételek nem nyomnak el, sőt emelnek.”9 A katolikus irodalom ilyen értelemben való művelésére Esty Pál Mécs Lászlót hozza fel példaként, majd megfogalmaz egy olyan ismérvet, mely addig is prekoncepcióként mindig jelen volt a katolikus irodalommal foglalkozó írásokban: a l’art pour l’art-ral való elvi szembenállást.10 Érdekes ellentmondása a katolikus irodalommal foglalkozó írások többségének, hogy míg részint - mint fentebb láttuk - az élet minden területébe való behatolást tartja a katolikus irodalom lényegének, addig a másik oldalon mégiscsak korlátokat emel- Sík Sándor 1935-ös tanulmányáig szinte mindig - mikor tartalmi, eszmei meghatározottságát is meg kívánja adni tárgyának. Ennek ellenére a formai kérdésekben meglehetősen bizonytalan és általánosságok szintjén mozgó katolikus kritika a művek kívánatos tematikáját illetően szintén meglehetősen megosztott volt, hisz a nyitott iroda- lomszemléletü Sík Sándor vagy Balla Borisz stb. nem vonja meg a katolikusnak (azaz a katolikus szelleműnek) nevezendő művek tematikai körét, ehelyett a szemléletet érzi mérvadónak, ami elég nehezen definiálható kérdés, hisz néhányan, pl. Aradi Zsolt11 (vagy akár a két említett szerző, sőt Mécs László12 is) egészen odáig mennek, hogy a katolikus szellemiséghez sorolnak mindent, ami valami (bármi) módon az élet egyetemességét fejezi ki. írásaik érdekessége, hogy nem zárkóznak el a naturalizmustól sem, ami pedig jobbára pont a katolikus irodalom egyik lehetséges ellenpólusaként rajzolódik ki a kérdéssel foglalkozó írók tolla nyomán (a másik ellenpólus a nyugatos irodalom, mint majd látni fogjuk). Gáldi László is csak az elvi állásfoglalás szintjén tud megnyilatkozni: „Ideáljaink sok esetben relatívok s valóban abszolút célokat csupán a vallás transzcendentális törekvései tűzhetnek ki. Bár ez az abszolutumkeresés a katolikus költészet esetében a tartalomnak eo ipso értéket ad, ez az érték erkölcsi, de nem feltétlenül esztétikai jellegű is.” Végül meg kell említeni a katolikus irodalom viszonyát kora más irodalmi irányaihoz. A kérdéssel foglalkozó írásokban egy olyan csoport tér unos-untalan vissza, melynek irodalomfelfogásával szemben a katolikus irodalom meghatározhatónak érzi önmagát, ez pedig a Nyugat folyóirat körül tevékenykedő írók köre. Brisits Frigyes az 1926-os katolikus nagygyűlésen elmondott beszédében, miután az irodalom utolsó kereszténységgel való találkozásaként a barokkot nevezi meg, a modern irodalom irányát az ember ideálokhoz való viszonyán keresztül határozza meg: „S azóta is az irodalom nem azért fáj, mert fejlődik, (,..)hanem azért, mert fáj benne az az új ember, aki stílus és nyelv ragyogó ornamentikájában, a problémák gőgös dialektikájában elbukott, királyi koldusa az életnek”.13 Egyértelmű nemcsak az idézett részletből, hanem a folytatásból is, hogy Brisits azt a bevett szokást követi, mely a műalkotásnak szétválasztja a tar
