Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Pomogáts Béla: A komp helyzetében (előadás)
Pomogáts Béla A komp helyzetében Van Ady Endrének egy nagyhírű metaforája, amely a másfél évtizeddel ezelőtt elkövetkezett rendszerváltás idején mintha különös jelentőséget kapott volna. Legalábbis nemegyszer idézték annak érzékeltetése végett, hogy a magyarság, mint nemzet, mint ország és mint kultúra, milyen bizonytalanul hányódik ellentétes erők vonzása között. A budapesti Figyelő című folyóiratban 1905-ben közreadott Ismeretlen Korvin-kódex margójára című, talán így mondanám „történelembölcseleti” és/vagy „nemzetkarakterológiai” esszére gondolok, pontosabban a „komp-ország” metaforájára. „Kompország, Kompország - olvasom Adynál legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” Adyhoz hasonlóan mások is ebben az ingadozó: történelmi létben, kulturális identitásban és nemzeti stratégiájában egyformán bizonytalan, és választani szinte képtelen „komp-országi” állapotban és mentalitásban látták a magyarság tragikus útvesztéseinek magyarázatát, ha nem éltek is a költő metaforájával. Valójában kimutatható, hogy olyan írók, történetírók, és nemzetpolitikusok, mint Babits Mihály, Szekfű Gyula, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szabó Dezső, Németh László, Illyés Gyula vagy Bibó István, valamennyien felrótták azt az orientációs bizonytalanságot, azt a nemegyszer tapasztalt nemzeti identitászavart, amely a magyar történelemből, a magyar kultúrából kiolvasható. Ebben a tekintetben szinte az egész huszadik századi magyar gondolkodás Ady Endre követőjének, tanítványának bizonyult. De hadd hivatkozzam a nyolcvanas évek (az 1981-es esztendő) egyik legnagyobb regénysikerére: a korán meghalt Simonffy András Kompország katonái című művére is, amely kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nemzeti önismeret hitelessége megerősödött. (Azóta a politikai élet elszabadult küzdelmeinek és manipulációinak következtében ismét alaposan megrendült!) Nos, magam ebben az írásomban, ha átveszem is Ady nagyhatású metaforáját, nem ennek eredeti értelmében szeretném felhasználni. Ugyanis ezúttal nem a „kelet” és „nyugat” között hányódó magyar nemzeti identitásra gondolok, hanem a magyar kultúra (és ezen belül kitüntetett módon: a magyar irodalom) identitásának zavaraira és bizonytalanságaira. Arra a „komp-helyzetre”, amelybe a mögöttünk lévő évtizedben a magyar kultúra (a magyar irodalom) került. Mi több, nemcsak a magyar kultúra (és irodalom), hanem a nemzeti önismeret, a nemzeti identitás, a nemzeti stratégia (ha egyáltalán létezik ilyen!)
