Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - TANULMÁNY - Cseh Gizella: A kritika pergőtüzében... (Németh László munkásságáról)

A kritika pergőtüzében.

re kialakult politikai helyzetben pedig nem tud mást tanácsolni az alkotó szellemiségnek, mint a később is többször megfogalmazott „tartsd magad” magatartást: ,JVe hagyjuk cserben a magyarság mellett működő erőket, folytassuk Budapest meghódítását s az ország ébresztését - de készüljünk fel az olyan évekre is, amelyekben talán 1795-nél, 1849-nél és 1919-nél is súlyosabb körülmények között kell a nemzetünkben a lelket tartani. A magyar írónak ma egy mindenre kész magatartást kell magára vasalnia - mely győzi a szerencsét is, de készülni a katasztrófára készülEz a mű végső summázata.

Megjelenését Ady óta példa nélkül álló kritikai pergőtűz fogadta. A Kisebbségben gondolati problematikussága: a faji eszmékkel való érintkezés, a mélyma- gyar-hígmagyar tipológia az embertelen zsidótörvények meghozatala idején a ro- kon- és ellenszenv végletes megnyilvánulásait ösztönözte. K. Havas Géza szerint „Németh nagy érdeme, hogy a fiatal értelmiséget megpróbálja kiragadni a kurzusideológia posványából. Nagy bűne, hogy ideológia helyett csak frazeológiát, gondolatkincs helyett csak szókincset adott.” Juhász Géza a Lát(ó)határ oldalain Németh optimizmusát dicsérte: ,A csodáról beszél, hogyan kerekedik felül napjainkban újból a kisebbségbe szorult törzsökös magyarság. ” A műről Öncsonkítás címmel az első negatív kritikát Joó Tibor írta a Protestáns Szemle hasábjain. A könyv példája annak, hogy „...hogyan tagadja meg egy humanista a humánum sokszínűségének örven- detességét, hogyan válik egy européer völkisch fajvédővé.” Babits Mihály „pajzzsal és dárdával” vonult fel ellene, szerzőjét „őrült kertészként” definiálta, aki a szellem szabadságát nyirbálja, csak hogy az „ősi, szent tuskó” megmaradjon. Szekfű Gyula az írói módszert vette bírálat alá: a Kisebbségbent a „lírai történelemszemlélet” dokumentumaként definiálta. Lándor Béla az Új Hangban Németh gondolatmenetét „bugaci történelemfilozófiaként” utasította el, Lukács György pedig paradox módon megfogalmazott faj elméletként értelmezte. Gulyás Pál szerint Németh nem öncsonkítást végzett el, hanem visszametszést, hiszen „a magyar kultúra fáját metszi vissza a »nemzet« alá, hogy a törzs megnyugodva és megerősödve ismét a nemzet fölé emelkedjék.” Féja Géza Németh könyvét „a faji gondolat magasabb rendű s a kultúrma- gyarsághoz méltó megfogalmazásánakJ’ tartotta. Igen érdekes volt Bajcsy-Zsilinszky Endre véleménye: egyetértett a mély- és hígmagyarság mítoszával, de felrótta Né- methnek a „pániiterarizmus'’ egyoldalúságát, azaz a magyar szellem leszűkítését az irodalomra. S végül idézzük Hamvas Béla véleményét, aki a maga visszafogott hangnemű kritikájában oly módon fogalmazott, hogy Németh Lászlónak abban mindenképpen igaza van, hogy ,Az értékes emberek egy idő óta kisebbségben vannak, a kisebbség minden kedvezőtlenségével, hátrányával (...). Ez a tünet azonban nem kifejezetten magyar jelenség, hanem az egész korra jellemző. (...) A magyar szellemiség újabbkori történetének Németh-féle kategorizálása megosztja, eleve széttagolja, egymástól elválasztja, sőt egymással szembeállítja a magyar szellemi teljesítményeket. (...) Hasson mindkettő a maga ereje és súlya szerint a közösségre, amelynek így mindketten értékes összetevői lehetnek