Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal • Történelem jelen időben - ez a címe egyik tanulmánykötetednek (2001), melyben politikai, történelmi, társadalmi témákkal foglalkozol - az irodalmiak mellett. így talán nem tűnik provokációnak, ha politikai „ vizekre ” viszlek. A politika napjainkban keresztül-kasul szántja az életünket. A politikai érdekek ma már ott vannak nemcsak a közéletben, hanem az irodalomban, művészetben, talán még a szerelmesek között is. Megosztják a barátokat, megrontják a közéletet... A pártérdekek gátlástalanságának ki vagy mi szabhat határt, saját lelkiismeretünkön kívül? Hol az a „csillag” - melyet Babits Mihály emleget —, amelyet (nemcsak az írónak, hanem) minden etikus lénynek is követnie kell(ene)? A rontás miért épülhet be agysejtjeinkbe? Talán már a gyermekeink is ezzel a méreggel születnek, emlékeztetve József Attila szavaira: „...halált hozó fű terem / gönyörűszép szívemen ”?!- Mindig érdekelt a politika, azonban 1989 előtt, kivéve 1956 őszének és telének néhány kegyelmi, ugyanakkor tragikus élményekkel terhes hónapját, sohasem volt sem kedvem, sem lehetőségem, hogy a közéletben szerepet vállaljak. Ezért igen nagy érdeklődéssel figyeltem és nem minden öröm nélkül kapcsolódtam be a magyar közéletbe a nyolcvanas évek végén és természetesen a rendszerváltozás után. Már beszéltem arról, hogy a közvetlen politikai szerepvállalástól okkal elment a kedvem 1990 elején, midőn láttam az általános tülekedést a hatalom és persze a pénz körül. Ezért kerestem helyet a kulturális közéletben és a magyar-magyar kapcsolatok gondozásában. Ezután már némi gyanakvással figyeltem a politikát, azonban akkoriban még nem is képzeltem, hogy milyen hihetetlen ostobaságok és aljasságok felől kell majd tapasztalatokat szereznem a soron következő másfél évtizedben. Minden politikai pártban találtam természetesen jószándékú és tisztességes embereket, így a szocialisták között Medgyessy Pétert és Tabajdi Csabát, a szabad demokraták között Mécs Imrét és Dornbach Alajost, a magyar demokraták között Dávid Ibolyát és Csapody Miklóst és a Fideszben is vannak, főként vidéken rokonszenves emberek, például Bonyhád képviselője: Potápi Árpád, akivel az Illyés Közalapítvány kuratóriumában együtt dolgozom. Úgy általánosságban a magyar politika mégsem a szolgálatról, hanem a hatalomról és a pénzről szól. Kevés az o- lyan politikai személyiség (ilyenek is főként a rendszerváltás kezdetén léptek fel), aki a magyar nép iránt érzett feltétlen elkötelezettsége és ugyanakkor európai tájékozottsága nyomán vállalna szerepet a közéletben. Ilyen volt például Antall József, Göncz Árpád és Vásárhelyi Miklós. Órájuk ma is igen nagy szükség volna a jelenben, midőn a közélet, úgy tetszik hatalmi és nyerészkedési manipulációkkal telítődött, és az új magyar demokrácia - ami történelmi értelemben tragikus fejlemény- kezdi lejáratni magát a magyar nép többsége előtt. Ráadásul a politikai elit rátelepedett a kultúrára és ezen belül az irodalomra is, hovatovább nem az számít, hogy ki milyen szellemi értékeket produkál, hanem hogy melyik párt vagy pártvezér környezetéhez tartozik. Közismert dolog, hogy a magyar (magyarországi) irodalom korábban oly magas erkölcsiséggel működő lelki egysége felbomlott, holott ennek az egységnek igen nagy szerepe volt a dik
