Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)

a forrongások korát éljük...”

kás a két világháború közötti korszakban sem, amidőn például a Nyugat és az avantgárd tábora kölcsönösen igen kevés megértést tanúsított egymás iránt). Ma is elcsodálkozom azokon a feltűnő igazságtalanságokon, amelyeket különben nagyszerű szellemek tolla nyomán kiváló íróknak kellett elszenvedniök.

Nekem az volt az egyik igen korán kialakult és mindig határozottan képviselt meggyőződésem, hogy nem irányzatok, hanem értékek szerint kell gondolkodni és ítélkezni, és ezért ma is értetlenül és idegenkedve figyelem azt a „kanonizá- ciós” zűrzavart és helyezkedést, amely a magyar irodalom értékeinek befogadása körül zajlik. Léteznek kritikusok, akik állandóan át szeretnék rajzolni az irodalom térképét, és eközben hajlamosak arra, hogy a legnagyobb nemzeti, szellemi, erkölcsi, irodalmi értékeket megtagadják. így marad ki időnként a jelenlegi „kánonokból” például Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor, Nagy László vagy Juhász Ferenc. Nekem mindez nagyon ellenszenvesnek, ráadásul ostobaságnak tetszik, és irodalomtörténetírói pályámon ezért törekedtem arra, hogy különböző, időnként egymás ellen kijátszott értékeket is felmutassak, például Kassák Lajost és Németh Lászlót, Márai Sándort és Déry Tibort vagy éppen Nagy Lászlót és Juhász Ferencet. A magyar kultúra, egyáltalán a magyar nemzet nincs abban a történelmi biztonságban, hogy állandóan egymás ellen vívott irodalmi (vagy éppen ideológiai és politikai) polgárháborúkban kötelezzük el magunkat. A katolikus hagyományban nőttem fel, mint szóltam róla, Piarista Gimnáziumban tanultam, és Sík Sándor nevelt arra, hogy a „katolikus kötőszó” nem a „vagy”, hanem az „és”, s az ennek megfelelő szellemi-erkölcsi stratégia nem a kirekesztés, hanem az összefogás.

• A magyar irodalom posztmodern korszaka a hetvenes évek közepén adta le a névjegyét a magyar irodalomban. Béládi Miklós nemcsak azt írta Esterházy Péter 1979-ben megjelent Termelési regényéről, hogy „szinte csoda számba megy” kötet, mely a „ mérce magasra helyezése, az ígéret valóra váltása ”, hanem (vállalva, hogy „más irodalmi eszmerendszerben” nevelkedett) „belátta” azt is, hogy „ egy irodalmi korszak kezd végérvényesen lezárulni, hogy helyet adjon a következőnek... ami nem más, mint a magyar irodalom jövője”. Az irodalmi kánonok kérdésében talán csak a szocialista realizmus volt annyira kizárólagos, mint a posztmodern irányzat. Hogy élted meg ezt az új irányzatot, s miben látod a hozadékát a magyar irodalom egésze számára?- Komlós Aladárt idézted az előbb, tőle én nagyon sokat tanultam, főként az irodalomtörténet-írás etikáját illetően (a másik mesterem, még az egyetemen, pedig Bóka László volt, ők - Komlós és Bóka - különben elszántan utálták egymást, jóllehet mindketten szociáldemokraták voltak 1945 és 1948 között!). Nos, Komlós Aladártól tanultam meg azt, hogy egy irodalomkritikus egy idő után már nehezen tudja befogadni és értelmezni az irodalmi folyamat legújabb eredményeit. Erre u- tal különben a kérdésedben Béládi Miklóstól idézett kijelentés is. Nekem valójában a huszadik századi magyar irodalom adott igazán személyes élményt és felada