Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
Köszöntjük a hetvenéves Pomogáts Bélát a forrongások korát éljük...” Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal • Idestova másfél évtizede amolyan egyszemélyes intézménye vagy az irodalomnak és a kultúrának, a kisebbségi irodalmak és kultúra esetében különösen. Az Anyanyelvi Konferencia, a Magyar írószövetség, majd az Illyés Közalapítvány Kuratóriumának elnökeként Téged találnak meg azok, akik segítséget, támogatást, méltányosságot keresnek. Azt kell mondanom, jó állóképességgel rendelkezel, a bizalomfelvértez, de a támadásokkal szemben is edzett vagy! Te magad hogyan éled meg ezt a „ státust ”?- Nem könnyen, időnként kifejezetten nehezen viselem azokat a terheket, amelyek az utóbbi egv-másfél évtizedben a vállamra kerültek. Korábban ugyanis évtizedeken keresztül: 1965-től kezdve, midőn a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa lettem, egészen a rendszerváltásig nem vettem részt a közéletben. Nem voltam párttag, korábban az ifjúsági szövetségnek sem voltam tagja, csupán szakszervezeti tag voltam, valamikor a nyolcvanas évek elején meg is választottak az intézet szakszervezeti elnökének, illetve a hetvenes évek végén felvett tagjai közé a Magyar írók Szövetsége. A nyolcvanas évek elején Lőrincze Lajos meghívott az Anyanyelvi Konferencia munkatársai közé, a Nyelvünk és Kultúránk című folyóirat szerkesztőségébe, majd 1985-ben a veszprémi konferencián (az amerikai magyar küldöttek, elsősorban Nagy Károly egyetemi tanár kezdeményezésére) beválasztottak a Védnökség tagjai közé (akkor még ez a testület irányította az anyanyelvi mozgalmat). Mindez azonban nagyon kevés elfoglaltsággal járt, így időm nagy részét a könyvtárban és az íróasztalnál töltöttem: céduláztam és tanulmányokat írtam a huszadik század magyar irodalmáról. Boldog idők voltak, hiszen békében éltem, igaz, időnként „rám szállt” a kulturális politika, Aczél György kiváltképpen utált, az is előfordult, hogy közölték velem: rákerültem a publikálástól eltiltottak listájára. Ez azonban csak rövid ideig tartott. Sokat dolgoztam tehát, és elégedett voltam azzal a „filosz” életformával, amelynek kegyelme folytán egyre-másra születtek a kézirataim. Igaz, nem minden jelent meg akkor, legalábbis könyvformában, nemegyszer ma is abból élek, hogy előkeresem a tizenöt-húsz esztendős dossziékat. No, a nyolcvanas évek végén mindez megváltozott. 1987-ben Lezsák Sándor meghívására jelen voltam és felszólaltam az első Lakiteleki Találkozón,
