Irodalmi Szemle, 2004

2004/9 - MARGÓ - Gyüre Lajos: Tragédia (életkép)

MARGÓ vidékre, s onnan nem szabad a hatóság tudta nélkül sehova elmozdulni. A zárt é- let, az asszony nélküli napok bizony néha próbára tették a házasembereket. Ilyen­kor az őrök elfordultak, s férj-feleség hátravonult az élére állított lemezek jótékony takarásába, s minden bűntudat nélkül elvégezték azt, amit máskor a hitvesi ágy me­leg otthonosságában természetesnek tartottak. így háta az alig háromhetes menyecske, ifjú Boros Józsefné született Varga Piroska is elindult Kassára meglátogatni a vasgyárban, kinti munkára rendelt urát. Annak rendje-módja szerint felkészült az útra. Egy üveg a gyárkapuban a portás­nak, egy üveg jóféle szilvapálinka az őröknek, elemózsia az emberének, s mi taga­dás, gondolt az annyira vágyott, s még minden porcikájában érzett férfiölelés ki- böjtölt beteljesedésére is. Nem adott semmit a lepcses szájú asszonyok leskelődő pillantásaira, a libbenő firhangok mögül kukucskáló tekintetekre, mikor felszállt a zörgő, zötyögő autóbuszra, amely a városba viszi. Tudta, hogy ott ólálkodnak, azt is tudta, hogy más asszonyok is így elégítik ki a ház tűzhelyétől, s a hitvesi ágytól elszakított férjektől várt szerelmi vágyakozásukat. Ha ilyen az élet, hát ilyen! Hal­lott ő már olyan esküvőt is, hol csak a menyasszony volt jelen, a vőlegény valahol a fronton hasalt a lövészárokban, de jött a gyerek, s annak nevet kellett adni, hát megvolt a távolsági esküvő. O pedig férjes asszony, nincs abban semmi kivetni va­ló, ha egy fiatal menyecske az ura után vágyódik. A gyár kapujában nem is volt semmi hiba. Az öreg portásnak kezébe nyom­ta az üveget, az meg intett, hogy menjen hátra, a szabadraktár irányába. O nem lát, nem hall semmit, a többi az ő dolga, mármint Piroskáé. Ha valaki kérdi, ebédet ho­zott az urának. De hát ki is kérdezné? Az öntödébe, a műasztalos műhelybe ugyan­úgy hordják az ebédet a munkásoknak a feleségek vagy a gyerekek. Szóval csak menjen, majd megtalálja őket ott hátul. Csak azt nem mondta, hogy előbb szóljon az őröknek. Mert hát megtörtént már, hogy az őrök is természetben követelték a ré­szüket, ha tetszetős volt a menyecske. A kapun tehát már túl volt. Biztosan megtalálja őket, nem a világ vége ez a gyárudvar! Azért kérdezősködni nem mert. Félt, hogy valaki megkérdi, mit keres itt, s akkor vége a várva várt találkozásnak. Igaz, három hét nem nagy idő, de ők most házasodtak össze, jóformán a mézesheteket élték, még igazán nem is ismerik egymás testét, összeszokott mozdulataik még nincsenek, csak vágyaik, amelyeket ki kell elégíteni, mert ha nem, minek éljen az ember ebben a felbolydult világban! Már néha arra is gondolt, hogy öngyilkos lesz, de mindig visszatartotta valami bel­ső hang. „Ne vedd el magadtól azt, amit neked Isten adott.” Eszébe jutott az öreg tiszteletes áldása, amikor az úrasztalánál összeadta őket Józsival. Meg az is eszébe jutott a tízparancsolatból, hogy: „Ne paráználkodjál!” De hát ő férjes asszony! Az asszonynak Isten által elrendelt kötelessége gyereket szülni az urának, fenntartani a család nevét a gyermekekben. A minap is mit mondott Balog Ferenc az apja te­metésén, mikor a tiszteletes azt találta mondani: „íme, meghalt Balog Ferenc.” A koporsó mellől pedig visszaszólt az ifjabb Balog Ferenc, hogy „Balog Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom