Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - MARGÓ - Gyüre Lajos: Tragédia (életkép)
MARGÓ vidékre, s onnan nem szabad a hatóság tudta nélkül sehova elmozdulni. A zárt é- let, az asszony nélküli napok bizony néha próbára tették a házasembereket. Ilyenkor az őrök elfordultak, s férj-feleség hátravonult az élére állított lemezek jótékony takarásába, s minden bűntudat nélkül elvégezték azt, amit máskor a hitvesi ágy meleg otthonosságában természetesnek tartottak. így háta az alig háromhetes menyecske, ifjú Boros Józsefné született Varga Piroska is elindult Kassára meglátogatni a vasgyárban, kinti munkára rendelt urát. Annak rendje-módja szerint felkészült az útra. Egy üveg a gyárkapuban a portásnak, egy üveg jóféle szilvapálinka az őröknek, elemózsia az emberének, s mi tagadás, gondolt az annyira vágyott, s még minden porcikájában érzett férfiölelés ki- böjtölt beteljesedésére is. Nem adott semmit a lepcses szájú asszonyok leskelődő pillantásaira, a libbenő firhangok mögül kukucskáló tekintetekre, mikor felszállt a zörgő, zötyögő autóbuszra, amely a városba viszi. Tudta, hogy ott ólálkodnak, azt is tudta, hogy más asszonyok is így elégítik ki a ház tűzhelyétől, s a hitvesi ágytól elszakított férjektől várt szerelmi vágyakozásukat. Ha ilyen az élet, hát ilyen! Hallott ő már olyan esküvőt is, hol csak a menyasszony volt jelen, a vőlegény valahol a fronton hasalt a lövészárokban, de jött a gyerek, s annak nevet kellett adni, hát megvolt a távolsági esküvő. O pedig férjes asszony, nincs abban semmi kivetni való, ha egy fiatal menyecske az ura után vágyódik. A gyár kapujában nem is volt semmi hiba. Az öreg portásnak kezébe nyomta az üveget, az meg intett, hogy menjen hátra, a szabadraktár irányába. O nem lát, nem hall semmit, a többi az ő dolga, mármint Piroskáé. Ha valaki kérdi, ebédet hozott az urának. De hát ki is kérdezné? Az öntödébe, a műasztalos műhelybe ugyanúgy hordják az ebédet a munkásoknak a feleségek vagy a gyerekek. Szóval csak menjen, majd megtalálja őket ott hátul. Csak azt nem mondta, hogy előbb szóljon az őröknek. Mert hát megtörtént már, hogy az őrök is természetben követelték a részüket, ha tetszetős volt a menyecske. A kapun tehát már túl volt. Biztosan megtalálja őket, nem a világ vége ez a gyárudvar! Azért kérdezősködni nem mert. Félt, hogy valaki megkérdi, mit keres itt, s akkor vége a várva várt találkozásnak. Igaz, három hét nem nagy idő, de ők most házasodtak össze, jóformán a mézesheteket élték, még igazán nem is ismerik egymás testét, összeszokott mozdulataik még nincsenek, csak vágyaik, amelyeket ki kell elégíteni, mert ha nem, minek éljen az ember ebben a felbolydult világban! Már néha arra is gondolt, hogy öngyilkos lesz, de mindig visszatartotta valami belső hang. „Ne vedd el magadtól azt, amit neked Isten adott.” Eszébe jutott az öreg tiszteletes áldása, amikor az úrasztalánál összeadta őket Józsival. Meg az is eszébe jutott a tízparancsolatból, hogy: „Ne paráználkodjál!” De hát ő férjes asszony! Az asszonynak Isten által elrendelt kötelessége gyereket szülni az urának, fenntartani a család nevét a gyermekekben. A minap is mit mondott Balog Ferenc az apja temetésén, mikor a tiszteletes azt találta mondani: „íme, meghalt Balog Ferenc.” A koporsó mellől pedig visszaszólt az ifjabb Balog Ferenc, hogy „Balog Ferenc
