Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Szalay Zoltán: Egy tisztességes polgár a csatornában (novella)
Szalay Zoltán A hóhér hátravetette csuklyáját, Mihályfi pedig megpillantotta az arcát, s alaposan meg is lepődött, mert a hajléktalan volt az, akivel minden délután találkozni szokott, miközben hazafelé ment a munkahelyéről. Most is ugyanolyan mosolygós és jókedvű volt, a derű nem kopott le arcáról.- Maga...! - csodálkozott Mihályfi. - Hé, várjon, nem ismer meg? Szoktunk találkozni délutánonként, még vicceket is szokott nekem mesélni. Meg kell ismernie.- Persze hogy megismerem - válaszolta a hóhér, Mihályfi pedig már kezdett reménykedni -, de nem kivételezhetek senkivel, meg kell értenie. Legfeljebb vigyázni fogok, hogy mindjárt elsőre sikerüljön, akkor meg sem fogja érezni. Hé, a fogorvos sokkal rosszabb a hóhérnál, ha azt kibírta, ezt is ki kell bírnia!- Csak így megöl! - kiáltott Mihályfi. - Nem, ezt nem teheti! Maga sokkal erkölcsösebb, magának van szíve! Nem ölhet meg, családom van, és egyébként is, én egy becsületes ember vagyok!- Én meg egy becsületes hóhér vagyok, úgyhogy meg kell ölnöm. Kérem, ne nyafogjon már annyit, hagyjon összpontosítani!- Várjon már egy csöppet! - idegeskedett Mihályfi. - Tudja mit, akkor legalább egy viccet mondjon el még! Egy utolsót! Mindig nagyon jó vicceket tudott.- Hát legyen - egyezett bele a hóhér. - A gyerek kérdezi az anyját: Anyu, nekem tényleg olyan hosszú kezeim vannak, mint egy majomnak? Nem, kisfiam, de ne hadonássz annyit, mert széttöröd a csillárt.- Ezt ismertem - hervadt le Mihályfi. - Meg amúgy se valami jó. Mást nem tud?- Most dolgoznom kell - csóválta fejét a hóhér, és megemelte bárdját. - Bocs, egyébként még mondanék, de nem akarom elveszteni a munkám. Úgyhogy most már maradjon veszteg. Mihályfi elborzadva figyelte, hogy készül neki a hajléktalan a kivégzésének. Még ekkor sem hitte el, hogy tényleg le akarja csapni a fejét. Továbbra is terveket szőtt, miként húzhatná még az időt. A hóhér azonban nem dőlt be semmilyen trükknek. Magasra lendítette a bár- dot, és lecsapni készült, mikor...- Állj! - kiáltotta egy nő, s a kivégzés megszakadt. Mihályfi is és hóhéra is az ajtó felé nézett. Mihályfi volt, aki jobban meglepődött. Élete párja, Nemessy Anna állt ott, királynői díszben, csillogó ruhában, néhány cseléd társaságában. - Nincs kivégzés. Mihályfi most rémült meg csak igazán. Anna fenségesen odalépdelt melléje, szinte sugárzott róla a magasztosság. Férje tátott szájjal bámulta, mintha még sohasem látta volna.- Oldozzátok el - parancsolt rá az úrnő szolgáira, akik azonnal engedelmeskedtek, kiszabadították a volt halálraítéltet, akinek minden tagja zsibbadt, komoly erőfeszítést igényelt a talpra álláshoz.
