Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM nak. A szlovák többségű területeken a magyar iskolákat azok állítólagos magyarosító hatására való hivatkozással számolta fel, illetve változtatta „csehszlovák” tan- nyelvűekké. E nagy nyelvi átalakulásnak Anton Štefánek, az 1918 decemberében Zsolnán felállított Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolaügyi és Nemzetművelődési Referátusának (Referát školstva a národnej osvety Ministerstva s plnou mocou pre správu Slovenska) vezetője volt a konkrét végrehajtója. Ez a röviden és egyszerűen csak Iskolaügyi Referátusnak nevezett hivatal szorosan együttműködött a prágai Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium szlovák ügyosztályával, döntéseit azonban attól függetlenül hozta meg. Az iskolaszervezés és -rombolás terén Anton Štefánek iskolaügyi referens szinte mindekitől függetlenül, teljhatalommal végezhette dolgát.4 Neve rohamosan ismertté vált az egész Felvidéken. Az ő utasítására változott szlovákká a magyar iskolák garmadája, vált állástalanná és földönfutóvá több ezer pedagógus, valamint az ő közreműködésével zárult be örökre a felvidéki magyar jellegű városok tucatjaiban a magyar iskolák kapuja. Anton Štefánek iskolaügyi referens saját bevallása szerint pusztán az átmeneti jellegű, de oly sok megrázkódtatással járó 1918/19-es tanév folyamán 2355 tanítót és tanárt mozdított el állásából. Az ő állítása szerint ezeknek több mint a fele egyszerűen kijelentette, hogy nem is hajlandó a „cseh” állam szolgálatába lépni, és ezzel összhangban nem is vetette magát alá semmiféle ún. hűségeskünek, hűségnyilatkozatnak vagy szolgálati fogadalomnak. Ezek az elvhü emberek természetszerűleg automatikusan diszkvalifikálták önmagukat. Azonban sokan hajlandóak voltak letenni az előírt esküt, illetve fogadalmat, de sorsukat így sem kerülhették el. A szolgálati eskü letétele után elbocsátott tanerőket Štefánek iskolaügyi referens azzal engedte szélnek, hogy egy záros határidőn belül tökéletesítsék magukat a szlovák nyelv ismeretében, és ha ebből vizsgát tesznek, visszanyerhetik pedagógusállásukat. Anton Štefánek szerint az 1918/19-es tanévben elbocsátott 2355 pedagógusból végül is 262-t vettek vissza iskolai szolgálatba. Az elbocsátott tanítók és tanárok többsége a maradék Magyarországra távozott. Az elbocsátottak közül - ha hinni lehet Štefánek állításának - mindössze 190-en maradtak „Szlovákiában”, ezek azonban pályát módosítottak és kitartóan várták az idők jobbra fordulását.5 Štefánek iskolaügyi referens egyáltalán nem titkolta, hogy az elbocsátott magyar tanerők egy része - még ha eredetileg nem is költözött el állomáshelyéről- úgymond „izgatott” a csehszlovák hatalom és hatóságok ellen. „Az ilyen esetekben kénytelen voltam határozottan fellépni”- tudhatjuk meg a hírhedt iskolaügyi referenstől. S persze - amint azt maga is a legtermészetesebb megoldásnak tartotta -, az ilyen renitenskedő pedagógusokat egyszerűen kiutasították a csehszlovák állam területéről.6 A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolaügyi és Nemzetmüvelődési Referátusának vezetője, Anton Štefánek tehát a szó legszorosabb értelmében kiélvezte a számára biztosított teljhatalmat. A nevezett referens néhány év elteltével a
