Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Kiss Noémi: „Cili én vagyok” avagy a régimódi textuális tér (Szabó Magda: Für Elise)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE gyermekét szereti. Hogy hazához, egyetemes emberi erkölcshöz, világi tisztességhez forró indulat köti, annak nincs köze a testhez, az más fogalomkörbe tartozik: Jablonczay Lenke korrekt, mint egy hibátlan gyémántkő. Szemre itt minden rendben, talán a nézők sem észlelik, hogy az új Szentcsalád-ábrázoláson mindenki kancsal egy kicsit, még a Betlehem szamárkája is.” (52.) A Für Elise önmaga titkáról nem vallhatna szebben. A regény legizgalmasabb és egyúttal legkényesebb pontján állunk. Ott, ahol a beszédet a látás, majd újra a hallgatás váltja fel. Magdolna, mint kiderül, rendkívüli tehetségű képleírásokat készített, lásd a Munkácsy Ecce homojáró\ írt jelenetet. S bár a leírások nem kerülnek be dokumentálva a regénybe, ezek az utalások úgy olvashatók, mint a mű kulcsjelenetei. A későbbi írói karriernek a regény szerint legfőbb záloga a protestálás a rend bizonyos értelmetlen fokozatai ellen. A két világháború közt kibontakozó női karriert valamiképpen univerzálissá teszi ez a mű, úgy, hogy az ellen a felvilágosult iskolatípus ellen emel szót, mely valójában gúzsba kötötte a lányokat és testileg kiszolgáltatta őket tanáraiknak, de már bizonyos tudást képes volt átnyújtani nekik. A Für Elise cím így már egészen más jelentés-összefüggésbe kerül. A szerelmi aktus dallam formájában szöveg és beszéd nélküli, megíratlan, metatextuális erotikus elem marad. Kissé sommázva, nem a szabadság figurái a csábító erőnek kiszolgáltatott fiatal intézeti lányok, akiknek egyetlen életlehetőségük maradt az érettségi e- lőtt: a halálos szerelem; hanem az ezt követő (boldogtalan) házasság rabjai. A regény számomra legszebb fejezete, Az első előhalál, mely talán nem véletlenül a szerelem és a halál kapcsolatáról szól, így indul: „Anyám megérzős volt: látó. Egyszerre reszketett a félelemtől és az örömtől.” A Für Klisében bár csak a második emlékezet része tudott maradni az édesanya, mégis az elbeszélővel ellentétben azt hiszem, inkább ő a főszereplő és nem pedig Cili. Mint látható, az emlékezet megírásának olyan rendje és figyelme hatja át ezt a könyvet, mely Szabó Magda korosztályára, megfigyelésem szerint, ma nagyon jellemző, és ez számomra igencsak kedves hozzáállás a múlthoz: a bölcs asszonyok úgy élnek újra és újra visszafelé, mintha valami szépet és egészet, kereket és logikailag követhetőt keresnének a mai világ töredékei, érzelemmentes csalódásai helyett. Nem is igazán gyermekkorukat keresik, jóval többet akarnak a keresés felszíne alatt megosztani velünk. Az idomulás óráit kutatják az érzelmi káoszokhoz. Kicsit be is csapnak minket persze, s úgy nyújtják át nekünk a múltat, ahogy az sohasem volt, kereken, ellentmondást nem tűrő módon, értetlenül nézve a jelenre és a jövő felé. Mintha ott, akkor, jobb lett volna. Sőt, van hogy már meg sem hallgatnak minket, nem tudnak figyelni ránk, mert mi nem ugyanazt látjuk, mint ők. Az idősödő visszatekintés az ember egyik legönzőbb cselekedete tud lenni, olyan egzisztenciális léthelyzet, a- kárcsak kamaszkorban a megváltó tudás akarása. Az igazi örömet a Für Elise olvasásakor ennek az ellentmondásnak a felismerése okozhatja. (Európa) Kiss Noémi
