Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Bereck József: Mese - nincs! (részletek egy meseenciklopédiából)
Mese - nincs! K kaktusz (Átváltozás) Volt egyszer egy költő, s miként az már lenni szokott, mindent nagyon a szívére vett, minden roppant érzékenyen érintette. Ha találkozott egy kiskutyával, s az nem csóválta barátságosan a farkát, a költő szomorú lett. Ha a kertben, tekintetével egy repülő pillangót követve véletlenül letaposott egy őszirózsát, látszott rajta, hogy végtelenül sajnálja. S midőn egyszer rálépett egy hangyára, o- lyan sajnálat fogta el, hogy egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Végül már magára is haragudott, hogy ez mégsem mehet így tovább, agyongyötri magát, köny- nyekre fakad az utcasarkon, szertefoszlik, s a költőből nem marad más, mint egy parányi könnytócsa... Ahogy így ment és töprengett, egyszer csak meglátott a kirakatban egy kaktuszt. Óriási, tüskés bajszú, szúrós-morgós, rettentően komor kaktusz volt.- Hohó - kiáltott föl a költő -, ez aztán a pompás teremtés! Nekem is ilyennek kell lennem, ilyen deréknek és hozzáférhetetlennek, nem igaz, kaktuszocska?! A kaktusz azt felelte neki:- Bububú! S éppen ez a bububú tetszett meg a költőnek olyannyira, hogy azonnal ment és megvette a kaktuszt.- Most már nem féltem magam - mondta neki. - Semmiféle könnytócsa nem lesz ezután! Ellesem tőled, barátocskám, hogyan kell tépni, szúrni és komor- kodni, nem fogom hagyni magam, ezentúl soha semmiből nem csinálok gondot. Úgy, bizony! Semmiféle hangya, semmiféle virágszál nem fog meghatni! S költőnk, akit egyébként Zsombornak hívtak, hazavitte a kaktuszt, s kezdetét vette közös együttlétük. Kezdetben nem volt benne sok köszönet, a kaktusz azonnal szúrt-bökött, mihelyt a költő feléje közelített, vicsorgott, kiöltötte rá a nyelvét s a hegyes tüskéivel az orra előtt hadonászott. Ámde egy év múlva... ... amikor Zsombor, immár borostásan, szúrósan, bátran, mint egy oroszlán, találkozott egy kiskutyával, s az nem csóválta előtte nyomban a farkát, olyat dobbantott, hogy a kutyus ijedtében a földre kuporodott. Amikor pedig véletlenül letépett egy őszirózsát, csak nevetett, s gomblyukába tűzte. S ha megesett, hogy hangya került a talpa alá, még csak tudomásul sem vette. Fokozatosan abbahagyta a versírást, focizni kezdett, és kemény belemenéseiről vált híressé. A kaktusz ellenben nagy-nagy hívévé vált a költeményeknek, s ahogy otthon Zsombor régi versgyűjteményeit olvasgatta és a-moll szonátáit hallgatta hanglemezről, észrevétlenül maga is változni kezdett... Elvesztette tüskéit, nem szúrt, nem vágott komor képet, nem hadonászott támadólag a fegyvereivel, mígnem a kaktusznak egy olyan válfaja lett belőle, amilyet a világ addig még nem ismert. Tövisek helyett hosszú, selymes, aranyos pihét növesztett, amelynek kellemes volt a tapintása, előszeretettel kényeskedett, nyafogott, hófehér virágokat nö
