Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Kiss Noémi: „Cili én vagyok” avagy a régimódi textuális tér (Szabó Magda: Für Elise)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE zonyítandó. A klasszikus narratív szerkezetet nem bontja meg a kitárulkozás formabontó nyelve, s Magdolna is végül inkább illeszkedik korához, minthogy szubverzív figuraként létrehozna a hivatalos polgári szemlélettel szemben egy másik, kritikai nézőpontot. A Für Elise ben tehát marad minden a régiben. Annak a pozitív elvárásnak megfelelően, melyet a közönség diktál. Az angolos női regényekre jellemző régiség és a klasszikus mesélőkedv biztos záloga a fél évszázados írói sikernek. („Anyám”) Ebben az önértelmezői körben, ahol az öregedés az egyik legfőbb indítóerő és a neveltetés a legfőbb gátlóerő, az ígért titkok nem részleteződnek, inkább csak megjelennek az analízisben, s az időtávlatból készített konstrukcióik árán kerülnek be a korabeli emlékezetbe. (Ráadásul többször, több ízben visz- szatémek, ismétlődnek.) Néhány példával szemléltetném a titok leleplezésének hiányát, mely az önmegfigyeléses részekben ugyan megjelenik, de nem lesz kifejtve a tudatalattiban, s amely a női fájdalomhoz és a későbbi csalódásokhoz is hozzájárul. Már gimnazista az elbeszélő, amikor apja megpróbál neki a homoszexualitás- ról beszélni, de nem tud, mert Magdolna még a „normális” szexualitást sem tudja vizuálisan elképzelni. Krisztusról és Pilátusról, Hamupipőkéről és Aeneisról több képet látott életében, mint a szeretkezésről. A másik fontos zavarba hozó titka a regénynek, hogy az anya, Jablonczay Lenke nem kívánja férjét, vagyis az „elbeszélő szerint” Magdolna anyja frigid. Ez többször is előkerül a mű során, méghozzá elég fontos helyeken. A regény első oldalán, majd még néhányszor (pl. 7-8., 52., 340.), ám egy ízben sem lesz részletezve az ok, kifejtve az anya viszonya a testéhez és általában a férfitesthez. Az elbeszélő egy freudista sommázattal intézi el az ügyet, összefüggésbe hozva az anya jellemével, aki a családi konfliktusoknál inkább a hallgatást, az elvonulást választja, a rezonőr szerepében bujkál, s az apa és a férfiak jelentőségéhez képest, különösképpen a regény második felében, már alig jut neki valamicske szerep. A cselekvés vágya, ahogy a szerelemre való vágytalansága, frigiditása elhallgatódik, éppúgy az apa félrelépései is csak nagyon finoman vannak érzékeltetve a regényben: „Anyám, aki segíthetett volna, hogy eligazítson a zavarban, frigid volt, apám egy pap tiszta leikével és egy orvos felvilágosító munkájával elmagyarázta, mi megy, illetve nem megy végbe anyám biológiai érzékelésében, ha férfi közelít felé” (340.). E közlés semmiképpen nem vágy nélküli kitárulkozás, s méltán hihetjük, a Für Elise a boldogtalan anyáról, s valamiképpen Magdolna jövőjéről szól. Ha a regény mélyebb lélektani részén kutatunk, akkor egészen biztosan a ,jó” házasság intézménye mozgatja anya és lánya esetében is a szálakat. Talán nem véletlen, hogy a frigiditás korábban sejtetődik, de csak a szöveg vége felé (az élet vége felé) íródik le, azonban, és ez szerintem szintén a hallgatás (a hiány) része, a legérdekesebb titok mintha magára maradna a regény amúgy olykor részletekig menően analizáló terében (Ágoston tanár úr életének titkai például részletesebb leírást kapnak). Mindehhez képest egészen más fény vetül az apa és anya viszonyára. A kettőjükből adódó „szülők” már a regény elején idealizált egyetértésben élnek (beve
