Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Végh Péter: Honvágy (novella)
Végh Péter tem édesapámtól. Nagyon boldoggá tette, mikor látta óriási igyekezetemet meg azt, hogy egész szépen haladok a nyelvtanulásban. Néha, szabad idejében felolvasott nekem. Volt egy féltve őrizgetett verseskötete, melytől csak hosszabb unszolás után volt hajlandó megválni. Ennek a könyvnek már a címe is költői volt: Válogatás a magyar költészet gyöngyszemeiből. Később, főleg a hosszú téli hónapok során, ez a könyv lett a legkedvesebb olvasmányom. Ma is féltve őrizem. Szerettem volna apám kedvében járni, ezért néhány verset lefordítottam spanyolra és később fejből is megtanultam. Az első vers, amit az elmémbe véstem, a Himnusz volt. Erre még apám tanított meg. Előbb a szövegére, később a dallamára. Egy este, tábortűz mellett üldögélve, elénekelte nekünk. Mindannyiunknak nagyon tetszett a különös, borongós dallam és az ismeretlen európai nyelv. Apámnak gyönyörű, tenor hangja volt. Az első költő, akit mélyen a szívembe vésett, Petőfi volt. Ti, akik klasszikus és amerikai irodalmon nevelkedtetek, talán nem is tudjátok, hogy ki ő. A magyarok a legnagyobb költőjüknek tartják. Apám így jellemezte őt:- Nekünk Petőfi olyan, mint az olaszoknak Dante, a németeknek Goethe, a franciáknak Hugó, és a spanyoloknak Cervantes. Sokat bolyongott, nélkülözött, s végül az 1848-as szabadságharcban nyoma veszett. Csupán huszonhat évet élt. Még gyerekfejjel írta legszebb költeményeit a szerelemről, a természetről és a hazaszeretetről. Apám különösen szerette tájleíró verseit, mert bennük fel-felcsillant a távoli haza képe, melyet annak idején meggondolatlanul elhagyott. A versek csak táplálták benne a honvágyat, mely belül egyre emésztette. A versekben előforduló jellegzetesen magyar neveket így próbálta megmagyarázni nekem:- Nézd Anitám, hogy jobban megértsd ezeket a verseket. Az Andoknak nálunk otthon a Kárpátok hegylánca felel meg, a Pampának az alföld, a róna, a gau- csóknak, a Pampa lovas marhapásztorának a marhapásztorok és a csikósok. A nagy folyókhoz, a Paranához és a Rio Saladóhoz a Duna és a Tisza társul. Még azt is hozzáfűzte, hogy a mi itteni hegyeink, folyóink jóval nagyobbak az ottaniaknál. Mert Európában minden olyan kicsiny. Petőfi néhány költeménye édesanyját juttatta eszébe és a szülői házat. Ilyenkor, komoly férfi létére, könnybe lábadt a szeme. De nem szégyellte. Édesanyja akkoriban még élhetett, valahol a messzi, vén Európában. Sejthette, hogy már sosem fogja őt viszontlátni. Mikor rosszra fordult a sorsunk, mikor a pusztulás és a csőd fenyegette a birtokot, többé már nem szavalta, nem énekelte ezeket a verseket. Mintha lelke jobbik fele meghalt volna. Viselkedése alapján ráébredtem, hogy a magyarokra nemcsak a mulatozás, virtuskodás jellemző, hanem a kesergés, búslakodás is. Apám is, hol mulatozott, hol kesergett. Egyszer, ilyen kesergő hangulatában azt mondta, hogy vétkezett családja, népe és hazája ellen, mikor hátat fordított mindennek.
