Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Fried István: Hatalom és irodalom kölcsönös fogságban (esszé)
Hatalom és irodalom kölcsönös fogságban Vagy még kívánsz korlátlan urat, hogy népe közt, mint rengetegben járjon, s úgy lőjön embert, mint vadász nyulat? Zubbonyt akarsz a gondolatra szabni, rabláncra fűzöd a tettet, a szót? Ribanc: sajtóddal mered fojtogatni az eszmét, az örökre lobogót? Ugyanebben az antológiában csöndesen bújik meg Arany János kevesebbet emlegetett, ironikus költői intelme, A régi panasz: Hogy’ reméltünk! s mint csalódánk! És magunkban mekkorát!... Hisz csak egy pontot kerestünk: Megtalálva, onnan estünk; így bukásunk lelki vád. (...) Mennyi szájhős! mennyi lárma! S egyre süllyedt a naszád; Nem elég csak emlegetni: Tudni is kell jól szeretni, Tudni bölcsen, a hazát. A művész(et) sorsa, helyzete többnyire a Hatalommal szemben határozódik meg, a „hatalom védte bensőségesség”-ben mainapság már nemigen születik/született „nagy művészet”. Sokkal inkább, többnyire a másik oldalon. A költő valaha a szabadság rendjét álmodta, azt, hogy annak létrejötte lehetővé teszi a játékot, mivel - mint tudjuk - csak szabad ember képes a játékra, mivel a játékban szabadsága kap alakot.
