Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Pomogáts Béla: Irodalom a rendszerváltásban -rendszerváltás az irodalomban (esszé)
Irodalom a rendszerváltásban - rendszerváltás az irodalomban lójában az „egyetemes” magyar irodalom műhelyei lettek, és ugyanez mondható el az irodalmi élet szervezésében nagy szerepet játszó írószervezetekről, illetve a különféle Magyarországon és a szomszédos országokban rendezett konferenciákról, találkozókról is. Irodalmunk nemzeti egysége mára valójában intézményesült, és ez az intézményesült egység jótékonyan befolyásolhatja a nemzeti közösség belső szolidaritásának és identitásának további fejlődését is. A Magyar írószövetség hagyományosan ennek a nemzeti egységnek: kulturális, szellemi és lelki egységnek a szolgálatát vállalta magára, és már a rendszerváltozás hónapjaiban (az 1989-es őszi közgyűlésen) tagjai közé fogadta a kisebbségi és a nyugati magyar irodalom jeles képviselőit. A kisebbségi magyar írók természetes befogadását jelzi az is, hogy a kilencvenes években rendre alakultak meg a szomszédos országok magyar írószervezetei: a Szlovákiai Magyar írók Társasága, az Ausztriai Magyar írók Munkaközössége, és jöttek létre magyar írószervezetek a Vajdaságban és legutóbb Erdélyben is, egyrészt az Alapítvány Erdély Magyar Irodalmáért, másrészt a főleg fiatalokat tömörítő Erdélyi Magyar írók Ligája keretében. Mindezekkel a szervezetekkel a Magyar írószövetség együttműködési megállapodást kötött, és rendszeresen közös programokat (író- és könyvbemutatókat) rendez. A nyugati világban létrejött magyar (emigrációs) irodalom helyzete ugyancsak megváltozott, és ez az irodalom egyszerre érezte a változások nyertesének és vesztesének magát. Nyertesének, mert a „tiltott” státusból egyszeriben a „támogatott” szellemi teljesítmények közé került, képviselői szabadon hazatérhettek és letelepedhettek Magyarországon, az emigrációban született művek, beleértve a politikai irodalom, tehát a kommunista berendezkedést bíráló vagy támadó irodalom műveit is, szabadon terjeszthetőkké váltak, sőt sok esetben új, most már magyarországi kiadásban kerültek a hazai olvasók elé, és természetesen maga a rendszerváltás is igazolta azokat az írókat, azokat a műhelyeket, akik és amelyek évtizedeken keresztül az emigráció sok tekintetben mostoba körülményei között tartották fenn az írói szabadság, a polgári mentalitás eszményeit, és minden ideológiai kötöttség nélkül tájékozódhattak a nyugati világ szellemi, irodalmi áramlatai között. A magyar nemzeti kultúra igen nagy nyeresége, hogy számos (a rendszer- váltást már meg sem érő) nyugati magyar író, így Márai Sándor, Cs. Szabó Zoltán, Kovács Imre és Szabó Zoltán életműve „hazatért”, és a ma is élő kiválóságok, így Faludy György és Határ Győző és mások munkássága is rendszeresen jelen van a hazai nyilvánosság fórumain. (Faludy György haza is költözött.) A nyugati magyar irodalmi élet képviselői közül igen sokan mégis a rendszerváltozás vesztesének érzik azt az irodalmi kultúrát, amelyet hosszú évtizedek áldozatos munkájával hoztak létre. Többen látták úgy, hogy a magyarországi irodalmi élet igazából nem integrálta vagy nem integrálta megfelelően a nyugati magyarok irodalmát. A nyugati világban élő magyar írók igen nagy hányada ma is kissé otthontalannak érzi magát az óhazában és ennek szellemi életében. Mindennek számos oka van, és ezt az
