Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Pomogáts Béla: Irodalom a rendszerváltásban -rendszerváltás az irodalomban (esszé)
Pomogáts Béla lönféle írói táborok között végbemenő csatározások erre vallottak. Bőven voltak írók, akik boldogan vonultak volna vissza az alkotómunka benső körébe, és akadtak politikai erők, tulajdonképpen mindkét oldalon, amelyek szívesen terelték volna el az irodalom képviselőit a politikai döntéshozó mechanizmusok közeléből és a közvélemény befolyásolásának eszközeitől. Az irodalom közéleti szerepvállalása körül folyó vitákat mindenesetre erősen befolyásolta az a tény, hogy a nyolcvanas évek végétől rohamos tempóban kezdett kiépülni a hosszú évtizedeken keresztül elfolytott magyar politikai kultúra, és ez az irodalmat mintha tehermentesítette volna a korábban kényszerűen elvállalt és elvégzett közvetlen politikai szerepvállalástól. Eléggé közismert, az imént magam is utaltam arra, hogy a pártállami korszak utolsó évtizedében az ország egyetlen komolyabb politikai fóruma az írószövetség közgyűlése volt, az íróközgyűlés ebben az időben virtuális parlamentként működött, tekintettel arra, hogy a valóságos országgyűlésnek legfeljebb dekorációs szerep jutott a posztsztálinista hatalmi struktúra homlokzatán. A rendszerváltás medrében azután igen gyorsan kiépültek a hazai demokratikus politikai kultúra alapjai, illetve ennek a kultúrának az eszköz- és feltételrendszere: az alkotmányos hatalomgyakorlás, a jogállamiság, a társadalmi érdekcsoportok független érdek- képviseletei, maga a többpártrendszerre alapozott politikai mechanizmus, illetve a politikai pártok mellett számos autonóm társadalmi szervezet és mozgalom. Ugyancsak kiépült az a széles körű politikai nyilvánosság, amely talán a mai magyar fejlődés legmeggyőzőbb eredményeit hozta, helyreállítva a szólás- és sajtó- szabadságnak azokat a normáit, amelyeket az európai demokratikus fejlődés megszabott az elmúlt több mint száz esztendő során. Az irodalom politikai szerepvállalása ilyen körülmények között szinte feleslegessé vált, elvégre, ha a magyar országgyűlés a jogállamiság és a politikai pluralizmus elvének megfelelően működik, nincs szükség arra, hogy az írószövetség közgyűlései kváziparlamentként működjenek. Valóban, az irodalmi élet szereplőinek általános meggyőződésévé vált, hogy az irodalom vonuljon vissza az alkotói lét jól megérdemelt csendjébe, és a hivatásos politikusoknak engedje át a közügyeket. Legfeljebb néhány parlamenti vagy kormányzati szerepet vállaló író ragaszkodott továbbra is a korábbi, erősen politikai szerepvállaláshoz, ők azonban már inkább politikusok voltak, mint írástudók, s közéleti szereplésük során mintha valóban lemondtak volna arról a türelmes és nyitott magatartásról, valamint árnyalt fogalmazásról, a- mely együtt jár az írói léttel. Ezt a tulajdonképpen kiábrándító jelenséget példázza Csurka István esete, aki a maga széles körben elismert és mindenképpen hiteles írói pályáját adta fel egy mindinkább elutasított politikai szerepvállalás érdekében. AZ ÍRÁSTUDÓK FELELŐSSÉGE Időközben azonban kiderült, hogy azok a nézetek, amelyek radikálisan elutasították az irodalom, egyáltalán a kultúra közéleti szerepvállalását, kissé korán érkeztek. A kilencvenes évek elején, legalábbis ahogy én láttam, még nem tartót
