Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Görömbei András: Csoóri Sándor
KÖNYVRŐL KÖNYVRE hős immár nem megnövelt lehetőségű, küzdővé stilizált, fronthelyzetbe állított, már nem „sarkallja tovább a halálra edzett versenylovakat”, ez a beszélő a közösségi lét problémái mellett egyre gyakrabban adja át magát a reflexiónak, kontemp- lációnak. Az új léthelyzet alapjában fölforgatja a versek hangnemét, szervezőelveit és stilisztikumát. Különösen emlékezetesek Görömbei könyvében a verselemzések. Anyám fekete rózsa, Idegszálaival a szél, Anyám szavai, Hó emléke - a kismonográfía rengeteg minielemzést görget. „Jó verselemző - ezt Csoóri írja egy verselemző kötet előszavában - csak olyan ember lehet, aki szabadon, csapongva mozog a versek világában. Mondhatnám: élményszerűen képes közlekedni a szétcsapódó hattyúszárnyaktól a bombák nyomán szétnyíló égig, a darázscsípéstől a diktátorok rémületéig, vagy egy sodródó platánlevél nyomán képes maga előtt látni a költözködő halál árnyékát is.” A jellemzés a monográfia szerzőjére is illik. Görömbei úgy látja, a Csoóri-vers jellegzetes közérzetvers: „a lét sűrű pillanatait ragadja meg a maguk titokszerűségében. Ennek a titoknak az »érzéki metaforája« a vers.” E megállapítást olvasva lehetetlen nem gondolnunk Mészöly Miklós esszéjére, A tágasság iskolájára, melyben a közérzetről mint utolsó összegzőről beszél, minthogy ez „az igazán teljes tükre annak a maradéktalanul le nem fordíthatónak, amiben szüntelenül vagyunk”. Az életmű egyik legnagyobb teljesítményével, az esszéírással önálló fejezet foglalkozik Görömbei András könyvében. „Az esszé az író számára alkalom valamely fontos igazság kimondására” - írja a szerző, aki minden bizonnyal nem az egyetlen igazságra gondol, hanem arra, hogy a teljességet sugalló tárgyi gazdagság, a megközelítések sokfélesége az igazságok hálózatát képes megteremteni. Görömbei áttekinti Csoóri esszébirodalmának legfontosabb témáit, motívumait, dinamikát és statikát egyszerre érzékeltet. A Tenger és diólevél című gyűjteményt „világképösszegző esszéregénynek” nevezi, melyben olyan csomópontok vannak, mint a népi kultúra új megvilágítása vagy az ars poetica megfogalmazása. Előbbiről írja Görömbei: „A Szántottam gyöpöt szétoszlatta a népköltészet egyszerűségének és együgyűségének tartós mítoszát, s használható szempontokat adott a magyar líra Juhász Ferenc és Nagy László fémjelezte új útjának megértéséhez...” A kötet Csoóri költészetértelmezéseiből „a mélyen megélt ambivalenciát”, a „világ birtokbavételének, otthonossá tevésének drámáját” emeli ki. A képek ereje című esszéből találó mondatokkal jellemzi Csoóri költészetfelfogását: „Az egyszeri helyzet, az egyszeri kép azzal ébreszti föl a végtelenség képzetét, hogy lezárt és öntörvényű, mint maga a világ. A huszadik századi költészetben a kép, a mítosz azért is kaphatott újra nagy szerepet, mert a XIX. századra oly jellemző élményszerűség, a csattanókkal és fordulatokkal élő szellem alkalmatlanná vált az újfajta összegzésre.” Görömbei András meggyőzően mutatja ki Németh László gondolkodásának ösztönző erejét, de arról is beszél, hogy Csoóri mit adott hozzá - például a bartóki modellhez. Néha fenntartásait sem hallgatja el: „A bizonyítás lendületében olykor
