Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Vajda Barnabás: Monoszlóy Dezső témái, alakjai és stílusa (tanulmány)
Vajda Barnabás los testbe öreg lélekkel belepréselt Élet Mihály utolsó gondolataiban csalódottan „elátkozta a szerelmet, Rózsikát és a tavaszt” (Élet Mihály és a tavasz), jelezve mintegy az író idealista esztéticizmusból való kiábrándulását. A villamos alatt kezdeti novelláiban még Monoszlóy alkalmazza a naturalizmust, néha megsuhintva vele a történetet (dohányfüstös, kormos, izzadsággal és alkoholszaggal telelihegett tapéták a Pepi, a búvárban), de csakis itt, később soha. A Sivatag első harmadától kezdve novelláinak legerőteljesebb stílusvonása az expresszionizmus és a szürrealizmus, pontosabban e kettő szétválaszthatatlan keveréke, olyan nyelvezet, amelyet a nyelvi megelőzöttségen kívül a nyelv felbontására és új (expresszio-szürrealista) szintézisére való törekvés jellemez. Az előbbi egyrészt a téma szintjén bukkan föl (pl. nagyvárosi élet), másrészt valóságon túli költői képekben, pl. „kalapomba rejtem az agyvelőmet” (Élet Mihály három szerencséje). Az expresszionista Monoszlóyt határozottan inkább a jelenségek átélése foglalkoztatja, mint azok leírása, ennek megfelelően a dolgokat vonalakban, eltúlozva, eltorzítva és mindenek fölött érzelmileg végletesen fölerősítve ábrázolja, ahogyan pl. Eric Heckel inte- riőrjei absztrakt vonásaik dacára is expresszívek tudnak lenni. Nem meglepetésre e látásmód gyakran halálközeli helyzetben érvényesül: öngyilkossága pillanataiban Lenkei Gábor „egy hatalmas hattyút látott, nagy vörös csőre volt, s úgy tűnt, nem is ő, a hattyú csőre közeledik felé ” (A kés), s a képek időnként folyamatos expresz- szív képsorokká állnak össze: „A mondatok rosszabbak, mint a villamoskerekek. Teljesen összegyűrik a tüllbe bugyolált lila kalapot. Mária egy ideig kedvesen szuszog a kerekek alatt...De egyszerre csak hatalmas, puffadt, kövér hullává válik” (Rövidzárlat). Az újfajta nyelvezet másik eleme, a szürrealizmus is nagyrészt hagyományos formában bukkan fel. Szürrealista témák ürügyén, úgymint álmok, látomások és ösztönélet; jellegzetes szürrealista típusfauna, pl. macska képében (A bokszoló); szürrealista technikával, Chagall-féle megdöntött vonalakban („a sikátor kissé megbillen’'’ - A bokszoló), zaklatott ismétlésekkel („Bimm-bamm, Vilma néni megbolondult. Bimm-bamm, Vilma néni megbolondult.” - Felszabadulás); időnként elvont érzéseket vagy godolatokat kézzelfogható jelenségekhez tapasztva: Élet Mihály „lecsavarta hát a fejét, és a koponyájába nézett” (Élet Mihály három szerencséje), ahogy Salvador Dali képein. A Kicsoda? és a Karambol c. novellában sok van a szürrealisták kedvelte „pompázatos hulla” nevű játékból, melynek során véletlenszerűen generált szavak egymás mellé kerüléséből születik a vers: „Otthagyta a lazacot... piros és sárga kiskacsák felemelik szárnyukat... kinyílik a táncterem teteje, és az ég közepén ott habzik az a vörös folt” (Karambol), a Sárga házban pedig sok található abból a fajta pszichoanalitikus határállapotból, amelyben a személyiség már nem elég tudatos ahhoz, hogy kontrollálja képzeletét, viszont még kellően tudatos, hogy látomásait közölni tudja. Mindez összefügghet azzal, hogy a hatvanas években gyakori téma volt a „regény költészete”, tekintve, hogy a szabad képzettársításokon alapuló szürrealista próza mint a legalanyibb és legszubjektívabb avantgárd prózai stílus eleve lírai, hiszen a szubjektivizálódás
