Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Vajda Barnabás: Monoszlóy Dezső témái, alakjai és stílusa (tanulmány)
Vajda Barnabás Monoszlóy Dezső témái, alakjai és stílusa A villamos alatt és a Sivatag c. novelláskötetek alapján (Részletek egy készülő monográfiából) A Monoszlóy-novellákra irányuló vizsgálódásom egy fő célt követ és egy előfeltevést próbál ellenőrizni. A fő cél az volna, hogy néhány új értelmezési szemponttal esetleg hozzásegítsek az író prózai munkásságának mélyebb befogadásához, az előföltevés pedig, amit módszertani segédeszközül hívtam a harminc-negy- ven évvel ezelőtti novellák elemzéséhez, hogy e két kötet alapján meg lehet rajzolni Monoszlóy hatvanas évekbeli kispróza-stílusának folyamatos fejlődését. Ha prekoncepcióim helyesek - márpedig annak tűnnek, hiszen az írónak legközelebb a nyolcvanas években jelent meg novelláskötete —, akkor tarthatónak tűnik az álláspont, hogy ezek a novellák értékesebbek, mint eddig hittük. ELIDEGENEDÉS ÉS MESTERSÉGES MAGÁNY Az életbe és a nyelvbe való kilátástalan bezártság szorongása Monoszlóynál kéz a kézben jár a magány és az elidegenedés motívumával. Nem lehet véletlen, hogy az elidegenedés már A villamos alatt kötetkezdő novellájában (Az álmodozó) megfogalmazódik: „Nem érted az álom lényegét, hogy valahogy mindnyájan elidegenedtünk magunktól. ” Az Élet Mihály-sorozat közepére szerkesztett Hűtlenségben Mihály és Nagy Mária szanatóriumbeli liaisonja is maga a abszolút emberi nullfokra hűlt világ, s innentől kezdve a magány nem szűnik meg Monoszlóy vezérmotívuma lenni mindkét tárgyalt kötetben. Sör-rum koktél hatására a végtelen magányról egzisztenciálfílozofálgat a bárpultnál egy pasas (Kicsoda?), és a paranoiás Lenkei Gábor is többször megismétli öngyilkossága előtt, hogy: „Mindenki egyedül van” (A kés). A magány Monoszlóynál nem kitaszított állapot, de áhított egyedüllét, tudatos elvonulás. Az álmodozó Péter az irodai munkából kiszakadva otthon könyvet lapozgat, ténfereg, kávét főz, megvacsorázik, megágyaz, és amikor végignyúlik az ágyon, akkor vallja be magának: „Tulajdonképpen erre a pillanatra várt egész nap”, (Az álmodozó). A kórház tiszta és minden emberi tragédiája ellenére barátságos környezetéből az otthoni magányába menekülő Yvette (Ápolónő) ugyanúgy magányos, mint a vesekő-operáció után lábadozó Élet Mihály, magánya ugyanakkor bizonyos civilizációs stresszhatásokat - pl. a megfeszített munkából eredő alvasképtelenséget - is tükröz. A magány témájához Monoszlóy többször hi
