Irodalmi Szemle, 2004

2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)

Szalay Zoltán- Ezek szerint mégsem akarsz megismerni - beszélt tovább. - Tulajdonképpen megértelek. Talán én is ezt tenném a helyedben. Talán. Bár az is lehet, hogy nem. Az biztos, hogy irtó jól tudsz manipulálni. Hát igen, a matekban mindig is jó voltál, jobb nálam, és ezt ki is használtad, ügyesen, nagyon ügyesen. Az én káromra, persze, de ez mellékes. Ahogy mondtam, én egy szar vagyok, akit nem is kell figyelembe venni. Te egy menő ember vagy. Gratulálok. Nem is szeretném, hogy bántson a lelkiismeret. Na jó, talán egy hangyányit. Csak azt akarom, hogy tudd: én nem irigylem tőled a jót, mindössze az bánt rettenetesen, ahogy velem bántál. Engem nem kellett volna kisemmizned. Vagy muszáj volt? Másképpen nem megy? Mikor fogod visszaadni, he? Soha? Gondoltam, mindig is gondoltam.

Felsóhajtottam. Ment az agyamra az egész. Tényleg hozzám beszél? Nem úgy beszélt, mint egy részeg hajléktalan. Büdös nyálka gyülemlett fel a számban, legszívesebben hatalmasat köptem volna.- Tudod, engem már semmi nem tud megalázni - mondta a férfi, közben pedig felállt, és elindult felém. Lassan, ráérősen lépegetett. - Te már annyira egyenlővé tettél a nullával, hogy én már nem bánok semmit. Képes vagyok arra is, amit régen semmiképp sem tettem volna meg. Koldulni. Méghozzá tőled koldulni. Végül is tartozol nekem. Egy élettel tartozol. Látod, milyen szerény vagyok: én csak egy húszast kérek, hogy vehessek egy rohadt szendvicset, hogy ne haljak éhen. Nem kérek vissza mindent.

Azzal odalépett hozzám, térdre borult előttem, összekulcsolta kezeit, s miközben én értetlenül figyeltem, folytatta sületlen mondókáját.- Itt az idő, hogy legalább megpróbáld jóvátenni! Kérlek, könyörgök, javítsd ki, amit elrontottál! Add vissza, amit elvettél! Lehet, hogy én sem teszem jól, hogy ilyen módon követelem vissza, de bízok benne, hogy meglágyulsz.- Mit akar tőlem? - kérdeztem végül.- Nem beszéltem elég világosan? - kérdezett vissza a koldus.

Ez a válasz azonban nem tetszett nekem, felálltam és otthagytam őt, nem adtam neki pénzt, mert nem is értettem, miről beszél, mit akar voltaképpen, mit követel vissza. Őrült, egész biztos őrült, vélekedtem, bár az ő szavai hasonlóképpen bennem maradtak, mint a kövér nőtől hallottak.- Drága keresztény testvérem - hallottam még utolsó mondatát, amit harsányan röhögve kiabált utánam.

Beborult az ég. Koszos esőcseppek jelentek meg a busz ablakán, melynek fejemet támasztottam. Attól féltem, az esőcseppek át találják törni az ablakot. Az előttem levő ülés támlájának hátuljára káromkodások voltak firkálva. Mindenki aludt körülöttem, vagy talán halottak voltak. A busz buta motorja disznóhangon búgott. Ittam egy kortyot az üdítőmből. A folyadék kiszárította a torkom. Elnehezültem.

Leültem a fotelba. Csak ketten voltunk otthon, én meg a kába csend. Behunytam a szemem, attól rettegve, hogy a féllábú fiú, esetleg a cinikus koldus képe jelenik meg előttem, de megnyugodhattam, mert bensőm teljesen üres volt.